KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/szeptember
• N. N.: Filmművészet, pénz, piac Beszélgetés Kőhalmi Ferenc filmfőigazgatóval
• Bikácsy Gergely: Bohócsipka és narráció
PRO ÉS KONTRA
• Deák Tamás: Ötletparádé, zenés holdfényben És a hajó megy
• Zoltai Dénes: Fellini Funérailles-a, olasz témákra És a hajó megy

• Fáber András: Yoyo rajzol Etaix, a filmes és grafikus
FORGATÓKÖNYV
• Esterházy Péter: Idő van Tiszán innen, Dunán túl

• Almási Miklós: Franzstadti heppening Egy kicsit én... egy kicsit te
• Barna Imre: Küldetés sehova Megfelelő ember kényes feladatra
VITA
• Hegyi Gyula: Röpirat felirat-ügyben
• Márkus Éva: A szinkron védelmében
LÁTTUK MÉG
• Bánlaki Viktor: Élet, könnyek, szerelem
• Hirsch Tibor: Androidok lázadása
• Faragó Zsuzsa: Játszóterek banditái
• Kapecz Zsuzsa: A pillangókisasszony visszatérése
• Jándor Kornél: Ádáz hajsza
• Vida János: Férfias nevelés
• Ardai Zoltán: Családi vészkijárat
• Harmat György: Törekvő tanerő
TELEVÍZÓ
• Simó Jenő: A televízió és közönsége Veszprém után
• Faragó Vilmos: Optimisták? Forradalom-lélektani tudósítás
• Zalán Vince: Fény minden mennyiségben Arany Prága
KÖNYV
• Héra Zoltán: Útadás és úttisztítás Széljegyzetek egy filmesztétikai könyvhöz
KRÓNIKA
• N. N.: A keszthelyi film- és videós szemle
POSTA
• Csatári Béla: Szükségszerű uborkaszezon?
• A szerkesztőség : Válasz

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vörös zsaru

Kovács András Bálint

A film készítői nyilván nem sejtették még annak idején, hogy filmjüket a glasznoszty Magyarországon is sikerre fogja vinni, sőt talán nagyobb sikerre, mint bárhol másutt a világon, de azt bizonyosan tudták, hogy Arnold Schwarzeneggerrel bunkó szovjet zsarut játszatni mindenképpen egzotikus filmötlet, melyből számtalan poén bányászható ki, s amely felfrissítheti a megfáradt brutalitás-filmek szériáját. A humor mindig jótékonyan megszelídíti a komolyan vett brutalitás kínos civilizálatlanságát. Viccben itt sincs hiány: számtalan lehetőséget nyújt erre az orosz medve és a cinikus, nyegle amerikai páros ötlete, amit részben már lelőtt a Terence Hill–Bud Spencer duó, de ebben a politikai összetételben kétségtelenül új. A magyar közönség különösen hálásan reagál Schwarzenegger és az oroszok minden bunkóságára, hiszen éppen abban a pszichózisban leledzik, mint amit a film az amerikaiak részéről ábrázol: a nagyobb erőtől való tiszteletteljes rettegést a civilizálatlanság felsőbbrendű lenézése kompenzálja nála is. A film mögött rejtező ideológiai konstrukció egyébként hosszabb elemzést érdemelne. Az amerikai–szovjet erőszak-kooperációban ugyanis a szovjet már nem ellenségkép, mint a James Bond-filmekben. A leghatalmasabb erők összeműködésének új ellenségre van szükségük, és ez az ellenség sajátos módon a kábítószer lesz, amit véletlenül éppen grúzok és négerek terjesztenek. Bármilyen vicces is az embertelen szovjet rendőrgép, mégiscsak felsőbbrendű, mint azok a fekete ördögök…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5431