KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/szeptember
• N. N.: Filmművészet, pénz, piac Beszélgetés Kőhalmi Ferenc filmfőigazgatóval
• Bikácsy Gergely: Bohócsipka és narráció
PRO ÉS KONTRA
• Deák Tamás: Ötletparádé, zenés holdfényben És a hajó megy
• Zoltai Dénes: Fellini Funérailles-a, olasz témákra És a hajó megy

• Fáber András: Yoyo rajzol Etaix, a filmes és grafikus
FORGATÓKÖNYV
• Esterházy Péter: Idő van Tiszán innen, Dunán túl

• Almási Miklós: Franzstadti heppening Egy kicsit én... egy kicsit te
• Barna Imre: Küldetés sehova Megfelelő ember kényes feladatra
VITA
• Hegyi Gyula: Röpirat felirat-ügyben
• Márkus Éva: A szinkron védelmében
LÁTTUK MÉG
• Bánlaki Viktor: Élet, könnyek, szerelem
• Hirsch Tibor: Androidok lázadása
• Faragó Zsuzsa: Játszóterek banditái
• Kapecz Zsuzsa: A pillangókisasszony visszatérése
• Jándor Kornél: Ádáz hajsza
• Vida János: Férfias nevelés
• Ardai Zoltán: Családi vészkijárat
• Harmat György: Törekvő tanerő
TELEVÍZÓ
• Simó Jenő: A televízió és közönsége Veszprém után
• Faragó Vilmos: Optimisták? Forradalom-lélektani tudósítás
• Zalán Vince: Fény minden mennyiségben Arany Prága
KÖNYV
• Héra Zoltán: Útadás és úttisztítás Széljegyzetek egy filmesztétikai könyvhöz
KRÓNIKA
• N. N.: A keszthelyi film- és videós szemle
POSTA
• Csatári Béla: Szükségszerű uborkaszezon?
• A szerkesztőség : Válasz

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Reklám

A reklámzabálók éjszakája

Bíró Péter

A reklámzabáló már nem menekül a hirdetésözön elől, ismeri és szereti a reklámokat. És ha teheti, sokadmagával hódol gargantuai étvágyának.

Évente egyszer a párizsiak, ha akarnak, éjféltől reggel hétig kizárólag reklámfilmeket nézhetnek a Palais des Congrès nagytermében. Az idők során a fokozódó érdeklődés miatt egyre nagyobb termekbe kellett költöztetni ezt az immár tizennégy esztendős rendezvényt. A kezdeti egy éjszaka helyett már régóta kettőt-hármat tartanak, sőt a program mind több helyszínt érintő turnéra indul.

A világ valamennyi égtája felől érkező, jórészt ’94-es anyag különösebb meglepetéssel nem szolgált: a legdögösebbek általában a nagy számban és mindenhol készülő farmer- és óvszerreklámok, a legunalmasabbak az angolok, amikor saját energetikai iparukat népszerűsítik, a legráérősebbek pedig a portugálok, akik képesek még ebben a rohanó világban és műfajban is a gyártás valamennyi lényegesebb mozzanatát bemutató, valóságos filmeposz benyomását keltő másfélperces olívaolaj-reklámot készíteni. Reklámzabáló az, aki kilép a reklám arc- és névnélküli célpontjainak szürke tömegéből, és megelégelve kiszolgáltatottságát a médiának kezébe ragadja önnön sorsát, és elébe megy a reklámoknak, beléjük rohan, még mielőtt azok gázolnának át rajta. A reklámzabáló ismeri, szereti a reklámokat, szívesen idézi is őket. A reklámozott tárgytól, szolgáltatástól mindjobban eltávolodó, önmagában is egyre fogyaszthatóbbá váló reklámfilm pedig különböző jelmezekbe bújva, videoklipnek, turisztikai prospektusnak, burleszknek, szex- vagy akciófilmnek adva ki magát, tökéletesen alkalmas arra, hogy ha rövid időre is, de gyorsan és alaposan elégítse ki képéhségét.

Ezen az éjszakán a reklámzabáló elemében érezhette magát: üvöltött is rendesen, csápolt és táncra perdült, aszerint, hogy mikor mit kívánt, diktált a kép, a zene. 20-30 másodpercenként hangulatot váltva több ezer ember nagy elszántsággal próbálta meg követni, élvezni az eseményeket, ami az idő előrehaladtával, a törvényszerűen fokozódó fáradtság következtében egyre hisztérikusabb, az őrjöngéshez mind hasonlatosabb reagálásokban nyilvánult meg. Egy Mercedes-félpercet például (német autó, ugye) legalább perces füttykoncert fogadott.

Az egészről a Rosalie vásárolni megy című film amolyan igazi, kiröhögni való amerikai családja jutott az eszembe. A vásárlás mámorán túl egyetlen szórakozásuk az, hogy időnként betesznek egyet a reklámokkal megtöltött videokazetták közül, és boldogan éneklik az ismerős dallamokat, mondják a szövegeket, és kacagnak, csak kacagnak, mert nagyon jól érzik magukat.

Úgy látszik, ugyanezt itt, Európában még nem bezárkózva, hanem tömegben tesszük, vagy ahogy a műsorfüzet hangsúlyozza „együtt”. Nem tudom, öröm-e ez, vagy inkább bánat, kezdetben még megpróbáltam elhinni, hogy ez az egész éjszaka hülyéskedés volt csupán, irónia, hajnalfelé viszont már arra gondoltam, hogy a tömeg ugyan sok mindenre képes, de arra, hogy idézőjelek közé tegye önmagát, nem. Az is nehezen eldönthető, bűnös-e vagy áldozat a reklámzabáló. Az viszont bizonyosnak látszik, hogy ha reklám és politika egyre betegesebbre forduló viszonyára, az alig egy éve lezajlott, addig még sohasem látott és azóta is riadtan emlegetett olasz „csodára” gondolunk és arra, hogy végső soron éppen ő, a nagybetűs reklámzabáló volt az a kőszikla, amelyre Berlusconi sikeres kampányát építette, nos, akkor akár meg is ijedhetünk tőle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/06 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=895