KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/november
• Reményi József Tamás: Nyomtalanul? A Tanítványok
• Greskovits Béla: Időutazás a jelenbe A Tanítványok
• Szabó Miklós: Egy nagy akció legendája A romantikus technokrácia távlatai és útvesztői
• Szántó Péter: Erdei capriccio Hóvirágünnep
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Fáber András: Erosz és Thanatosz A testi szerelem és az rőszakos halál képei
• N. N.: A bűn kitenyésztői és a mozi
• Szilágyi Ákos: Ölnek, ha nem ölelnek Székfoglaló beszéd a Gyilkossági Műértők Társasága előtt
• Lajta Gábor: Halálkalligráfia Szamurájok és karatézók a filmen
• Réz András: Armageddon a nappaliban
ESZMECSERE
• Györffy Miklós: Nem mesélni nem lehet

• Kézdi-Kovács Zsolt: Szerelmünk volt Hirosima Adalék a szinkron-vitához
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Végre vasárnap!
• Bársony Éva: Kunyhó a nádasban
• Csáki Judit: Az öltöztető
• Hegyi Gyula: Az elveszett frigyláda fosztogatói
• Harmat György: A házibuli folytatódik
• Ardai Zoltán: Gregory barátnője
• Vida János: Szerelem pasztellben
• Faragó Zsuzsa: Az utolsó szökés
• Mátyás Péter: Aranyeső Yuccában
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Vágyakozás – önismeretre Hazai jelkép

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Japán hullámok

N. N.

A japán filmművészet az 50-es évek idején bekövetkezett nemzetközi áttörése óta az európai nagyközönség számára egyet jelentett a nyugodt, csendes erő és melankólikus belenyugvás filmalkotásaival: a Mizoguchi, Ozu, Naruse vagy Kaneto Shindo remekműveivel fémjelzett világképből csupán a „legnyugatibb japán”, Kurosawa Akira szenvedélyesen individualista életműve lógott ki. Az elmúlt évtizedben azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a külvilág sokáig csupán a tájfun szemét ismerte – az azt körülvevő őserők tombolásából kevés látszott a Lemenő Nap országaiból nézve. Kitano Takeshi sikerkarrierje óta megújult nemzetközi érdeklődés fordul Japán felé, ám ez már nem a shomen-gekik társadalmi és erkölcsi problémái fölött meditáló Japán. A haldokló stúdióóriások felett, amelyeknél egykor a legnagyobbak dolgoztak, mára átlépnek a video- és digitál-nemzedék zabolátlan tehetségei, miközben reneszánszukat élik az ezredvégi filmdivatokat évtizedekkel megelőző kismesterek, az újra aktív Imamurától, Oshimától, a nemrég elhunyt Fukasaku Kinjin keresztül, a jakuzafilmek kultuszrendezőjeként ismert Suzuki Seijunig. A kudarcot valló stúdiórendszer, ami a 90-es években már képtelen volt kitermelni saját utánpótlásvonalát, megnyitotta az utat a független film előtt, táplálkozzon az az egyszemélyes dokumentarizmusból, az olcsó szériafilmekből vagy akár a szoftpornó-iparból: soha nem látott generációváltás zajlik, egyre sebesebben és nagyobb zajjal, Japánban.

Isten hozott minket a vihar kapujában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/10 30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2200