KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/november
• Reményi József Tamás: Nyomtalanul? A Tanítványok
• Greskovits Béla: Időutazás a jelenbe A Tanítványok
• Szabó Miklós: Egy nagy akció legendája A romantikus technokrácia távlatai és útvesztői
• Szántó Péter: Erdei capriccio Hóvirágünnep
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Fáber András: Erosz és Thanatosz A testi szerelem és az rőszakos halál képei
• N. N.: A bűn kitenyésztői és a mozi
• Szilágyi Ákos: Ölnek, ha nem ölelnek Székfoglaló beszéd a Gyilkossági Műértők Társasága előtt
• Lajta Gábor: Halálkalligráfia Szamurájok és karatézók a filmen
• Réz András: Armageddon a nappaliban
ESZMECSERE
• Györffy Miklós: Nem mesélni nem lehet

• Kézdi-Kovács Zsolt: Szerelmünk volt Hirosima Adalék a szinkron-vitához
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Végre vasárnap!
• Bársony Éva: Kunyhó a nádasban
• Csáki Judit: Az öltöztető
• Hegyi Gyula: Az elveszett frigyláda fosztogatói
• Harmat György: A házibuli folytatódik
• Ardai Zoltán: Gregory barátnője
• Vida János: Szerelem pasztellben
• Faragó Zsuzsa: Az utolsó szökés
• Mátyás Péter: Aranyeső Yuccában
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Vágyakozás – önismeretre Hazai jelkép

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Palmetto

Harmat György

 

Palmetto floridai kisváros. Ide tér vissza két év börtön után Harry, az újságíró. Az újrakezdéshez jól jönne az a nagy összeg, amit a helyi „végzet asszonya”, a szép szőke Rhea ajánl neki egy kockázatos, bár egyszerűnek látszó feladat (imitált emberrablás) végrehajtásáért. Harryt persze – az a fajta! – behúzzák a csőbe. Csak az a kérdés, hogyan – sértetlenül, lefülelve, holtan? – kerül ki belőle. Ennyiből is látható: Hammett, Chandler írt efféle történeteket. A 40-es, 50-es években készültek ilyen filmek. Akkor Bogart játszotta volna a magányos hőst, s Lauren Bacall vagy Rita Hayworth a csábító szépséget. Woody Harrelson (Harry szerepében) méltó, érdemes módon viszi tovább a mítoszt, tán kevésbé szívtipró, mint Bogie, viszont esendőbb, érzékenyebb. Mai neurózist lop bele az ábrázolásba. Elisabeth Shue nyíltabban érzéki, kisszerűbben elvetemült, mint az elődei, az említett dívák által megformált figurák.

A krimi neves szakembere, James Hadley Chase írta a regényt, melyből e pompás kis mozidarab készült. A forgatókönyv mesteri, emberszabású humora megejtő, a záró harmad fordulataitól pedig csak kapkodjuk a fejünket. A ma játszódó cselekmény tempója mindazonáltal szerencsére nem a mai klipes rohanás. Üdítő módon hagy időt a nézőnek arra, hogy átadja magát a helyszínek, a helyzetek, a hangulatok befogadásának, élvezetének. E vonatkozásban érhető leginkább tetten, hogy ezt az ízig-vérig amerikai kultúrájú történetet a francia iskolázottságú német Volker Schlöndorff vitte vászonra. Hogy az európai művészfilm jelentős képviselőjének kell-e hollywoodi közönségfilmet készítenie, az kérdéses. Hogy kiváló munkát végzett, az nem. (Munkatársai között sok a német: az operatőr, a zeneszerző, Rolf Hoppe az idős férj szerepében. Zenészek: a Müncheni Filharmonikusok. Utómunka: Babelsberg.)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/07 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3744