KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/november
• Reményi József Tamás: Nyomtalanul? A Tanítványok
• Greskovits Béla: Időutazás a jelenbe A Tanítványok
• Szabó Miklós: Egy nagy akció legendája A romantikus technokrácia távlatai és útvesztői
• Szántó Péter: Erdei capriccio Hóvirágünnep
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Fáber András: Erosz és Thanatosz A testi szerelem és az rőszakos halál képei
• N. N.: A bűn kitenyésztői és a mozi
• Szilágyi Ákos: Ölnek, ha nem ölelnek Székfoglaló beszéd a Gyilkossági Műértők Társasága előtt
• Lajta Gábor: Halálkalligráfia Szamurájok és karatézók a filmen
• Réz András: Armageddon a nappaliban
ESZMECSERE
• Györffy Miklós: Nem mesélni nem lehet

• Kézdi-Kovács Zsolt: Szerelmünk volt Hirosima Adalék a szinkron-vitához
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Végre vasárnap!
• Bársony Éva: Kunyhó a nádasban
• Csáki Judit: Az öltöztető
• Hegyi Gyula: Az elveszett frigyláda fosztogatói
• Harmat György: A házibuli folytatódik
• Ardai Zoltán: Gregory barátnője
• Vida János: Szerelem pasztellben
• Faragó Zsuzsa: Az utolsó szökés
• Mátyás Péter: Aranyeső Yuccában
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Vágyakozás – önismeretre Hazai jelkép

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Balekok

Harmat György

 

Képzeljük el a szelíd, neurotikus Pierre Richard-t, meg az erőszak-híve, vagány, érzelmeit szégyellő, „igazi férfi” Gérard Depardieu-t, amint alvilági üldözőkkel a nyakukban, együtt nyomoznak egy tizenhat éves szökött kamasz után, akiről ráadásul nem is tudják, hogy melyikük fia. Ígéretes, nemde? Nem először találkozunk e remek kontraszt-párossal: rájuk épült Francis Veber egy korábbi filmje, a Balfácán is.

Depardieu nemcsak Ferreri, Truffaut, Bertolucci és Wajda filmjeiben bizonyítja, hogy korunk egyik legnagyobb filmszínésze, hanem az efféle bohócságokban is. Richard kevésbé mértéktartó eszközökkel él, ám depressziós-karikatúrája (lépten-nyomon sírva fakad) többnyire ellenállhatatlanul kacagtató.

A történet ritkán pereg igazán gyorsan, sablonos is, de a két színész elevenné teszi. Megfelelő arányban váltakoznak a szentimentális és humoros elemek, a befejező képsoron (az apai, fiúi és baráti szeretet sajátos diadalán) pedig egyszerre sír és nevet a történetbe belefeledkező néző.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5916