KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/november
• Reményi József Tamás: Nyomtalanul? A Tanítványok
• Greskovits Béla: Időutazás a jelenbe A Tanítványok
• Szabó Miklós: Egy nagy akció legendája A romantikus technokrácia távlatai és útvesztői
• Szántó Péter: Erdei capriccio Hóvirágünnep
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Fáber András: Erosz és Thanatosz A testi szerelem és az rőszakos halál képei
• N. N.: A bűn kitenyésztői és a mozi
• Szilágyi Ákos: Ölnek, ha nem ölelnek Székfoglaló beszéd a Gyilkossági Műértők Társasága előtt
• Lajta Gábor: Halálkalligráfia Szamurájok és karatézók a filmen
• Réz András: Armageddon a nappaliban
ESZMECSERE
• Györffy Miklós: Nem mesélni nem lehet

• Kézdi-Kovács Zsolt: Szerelmünk volt Hirosima Adalék a szinkron-vitához
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Végre vasárnap!
• Bársony Éva: Kunyhó a nádasban
• Csáki Judit: Az öltöztető
• Hegyi Gyula: Az elveszett frigyláda fosztogatói
• Harmat György: A házibuli folytatódik
• Ardai Zoltán: Gregory barátnője
• Vida János: Szerelem pasztellben
• Faragó Zsuzsa: Az utolsó szökés
• Mátyás Péter: Aranyeső Yuccában
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Vágyakozás – önismeretre Hazai jelkép

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

„Éljen a nemzet”

Ludassy Mária

A Marseillaise-t Jean Renoir 1937-ben forgatta. Nem tartozik a remekművei közé, ám mint nagy legendaképző történelmi film tartandó számon: a francia Népfront vetítette vissza 1792-re álmait.

A francia forradalom 200. évfordulója kapcsán kibontakozó vita, kiváltképp Furet és iskolájának „revizionista” történetírása után ma megdöbbentően „szoc. reál” típusúnak tűnik föl Renoir filmje: a reakció (e néven nevezve) oly sötétben bujkáló, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, az „Osztrák nő” nem csak ellenforradalmi, de kurva is, férje, a király falánk és buta, az arisztokrácia fényt űz és kegyetlenkedik – rögtön az elején gályára akarnak küldeni egy parasztot, aki „leütvén egy rossz galambfiat” úrbéri jogokat sértett. A szerelmi szál is kellően szentimentális – a főhős és szíve választottja közt az első csók csak akkor csattan el, midőn hősünk haldoklik a királyi palota ostrománál szerzett halálos sebe következtében. Ám ahogyan e sebet szerezte, az délkörünkön némi reflexióra adhat alkalmat a pusztán külső jegyek alapján akár A jégmezők lovagja jellegű történelmi-nemzeti mítoszteremtő filmek típusához sorolható alkotás apropójából. Ugyanis hősünk éppen a királyi palotát védő svájci testőrök egyikével próbált fraternizálni – „Állj a nép közé!” unszolta, midőn orvul lelőtték. A filmben fel-felhangzik a „Vive la nation!” az „Éljen a nemzet!” kiáltása, ám sohasem az idegenek (másnyelvűek, másfajúak) ellenében, hanem a francia királlyal, a francia főnemességgel szembeni forradalmi érzület kifejezéseképp. „Mi a nemzet?” teszi fel a renani kérdést a francia hazafias érzelmektől nem egészen mentes marseille-i erődparancsnok az erődöt a francia nemzet nevében lefoglaló forradalmár-katonának, s az így válaszol: „egymást segítő polgárok szabad társulása”. Vérről, génről, talajgyökérről és egyéb németes-mélymagyar mítoszi kellékről szó sincs: a Társadalmi szerződés szép fikciója szerint a nemzet szabad társulás konstituálta köztársaság, ahol is a demokratikus alkotmány elfogadása tesz a politikai nemzet részévé – és tesz attól idegenné (a legtöbb francia ős felsorolása ellenére is) a politikai illojalitás, a köztársaság eszméjének el-nem-fogadása. Ezért mondhatta magától értetődően naiv sanculotte hősünk a svájci gárdistának: „állj a nép közé”, mert „osztály-” és nem faji alapon definiálta a népet – ahogy mutatis mutandis az emigránsok között is az „osztályszolidaritás” döntötte el az osztrák–porosz csapatok behívását a franciák forradalmi népe ellenében. Az „éljen a nemzet” kiáltás azt jelentette, hogy „haljon a király”, ám magában foglalta a világ demokratáinak „francia” állampolgárságát: Bentham és Paine, Priestley és Pestalozzi a demokratikus köztársasági berendezkedés híveként lettek magától értetődő módon „franciák”, ahogy a Gironde kozmopolita világforradalmárai is úgy vélték, hogy német vagy olasz földre a francia szuronyok nem a franciák oktrojált alkotmányát, hanem az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát masíroztatják be, ergo ez a francia hódítás a világszabadság térhódítását jelenti.

Ám megjelenik a filmben – igaz, idealizálva-mitizálva – e rousseau-i direkt-demokratikus népfenség- és nemzetfogalom antiliberális felfogásának előjátéka is. A Jakobinus Klubban elhallgattatott girondista szónoknak ugyan egyik klubtársa még a védelmére kelt – „e társaságban mindenkit megillet a szólásszabadság joga” –, ám a plebejus demokratikus forradalmi igazság hevülete nem csak az „ellenforradalmi”, de a forradalmon belüli eltérésnek-ellenzéknek sem sok teret hagy. A „honfiak” által legtöbbet aposztrofált két név – Marat és Robespierre – tették őshonossá francia földön azt az ideológiát, mely szerint „az országban csak két párt van: a nép és a nép ellenségei”, s bár kétségkívül nem faji-leszármazási alapon, de nem kevésbé kíméletlen módon kívántak leszámolni a „nép ellenségének” nevezett mássággal. Az egységes népakarat forradalmi-demokratikus mítosza éppoly radikálisan kizárja a nemzet testéből az eltérő gondolkodásmód, a kritikus kétely, a nem kellő mértékű hazafias hevület képviselőit, mint majdan a németek etnikai-erkölcsi egységnek felfogott nép- és nemzetfogalma. Ám a francia nemzetfogalomban – még a legkevésbé szabadelvű változatában is – benne van a szabad választás motívuma: a demokratikus köztársaság polgárává nem születési véletlen, hanem tudatos döntés tesz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/10 21-22. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=742