KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/december
• Kovács András Bálint: Európa és Amerika között Wim Wenders Amerika-mitológiája; Párizs, Texas
• Klaniczay Gábor: Különös idegenség kerestetik Florida, a Paradicsom
• Zsugán István: A negyven-ötven kilós csomag beszélgetés Makk Károllyal
• Darvas Iván: Születésnapra
• Jelenits István: Múzeum, forgatókönyv-vázlat
• Pilinszky János: Múzeum Forgatókönyv-vázlat
• Koltai Ágnes: Boldogtalan zene Városbújócska
• Takács Ferenc: Szertartás és irónia Roman Polanski portréjához
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Bajor noteszlapok München
• Koltai Ágnes: Filmpohár Giffoni
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A mi családunk
• Bérczes László: Gyermekrablás a Palánk utcában
• Báron György: Szédülés
• Mátyás Péter: Az elefántember
• Zalán Vince: Nővérkék
• Vida János: A megkínzott ember mosolya
• Baló Júlia: Break
• Tóth Péter Pál: A tűz háborúja
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Az utolsó pillanatban Kortársak József Attiláról
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Kísérlet kísérletekkel A Balázs Béla Stúdió kiadványáról
POSTA
• Schlett István: Ezért távoztam
KRÓNIKA
• Antal István: Szabó-Sipos Tamás (1937–1985)

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Krónika

Schubert Gusztáv

Márkus Éva

(1920–2012)

A magyar mozikban és televíziókban többnyire szinkronizált filmeket látunk. Így volt ez az elmúlt hatvan évben, és döntő fordulat aligha fog egyhamar beállni. Ez azt jelenti, hogy anyanyelvünket lényegében a tévé előtt ülve, filmeket nézve tanuljuk és tökéletesítjük. Feltéve persze, hogy a szinkronba beleadtak apait, anyait, mindazt a gazdagságot, amire a magyar nyelv képes. Nagyon meg kellene hát becsülnünk a mesteri szinkronrendezőket, a szellemes és pontos fordítókat, és a karakteres szinkronszínészeket, akiknek a nevét ugyan a legritkább esetben jegyezzük meg, de egyik-másik mondatuk, vagy akár a hanglejtésük mélyen az emlékezetünkbe vésődik.

A szakma dédnagymamája most ment el, 93 évesen. Woody Allen Manhattanje, Zeffirelli Rómeó és Júliája, az Egy férfi és egy nő, a Lázadás a Bountyn, az Édentől keletre vagy a Csillagok háborúja Márkus Éva Balázs Béla-díjas szinkronrendező „magyar hangján” marad velünk.

                 

Andrew Sarris

(1928–2012)

Sarris az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású amerikai filmkritikusa volt, különösen akkoriban, amikor még a Village Voice kolumnistájaként (1960-89) vívott ádáz harcot nagy riválisával, a New Yorkert erősítő Pauline Kaellel. Túl sokat idehaza még a szakma sem hallott róla, kivált nem a hatvanas években, mikor is francia új hullám és az auteur-elv, vagyis a rendezői szerep elsődlegessége mellett kiállva aktívan részt vett a producer központú Ó-Hollywood, és a direktorok szabadságát meghirdető Új-Hollywood párharcában. Az 1968-ban megjelent The American Cinema: Directors and Directions 1929-1968 új kánont teremtett, az amerikai campusokon már csak emiatt is rongyosra olvasták. „Mintha a Szabad Európát hallgattuk volna.” – emlékezett vissza az egyik új-hollywoodi lázadó. Ha valaki ezek után azt gondolná, hogy egy nagy rendszeralkotó feltétlenül elfogulatlan és pontos ítéletű kritikus is, olvassa el a vitriolos tollú, de a kort alaposan ismerő filmtörténész, Peter Biskind kötetének (Gods and Monsters) idevágó fejezetét az amerikai filmkritika ’50-es, ’60-as évekbeli viharos korszakváltásáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 03-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11213