KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/december
• Kovács András Bálint: Európa és Amerika között Wim Wenders Amerika-mitológiája; Párizs, Texas
• Klaniczay Gábor: Különös idegenség kerestetik Florida, a Paradicsom
• Zsugán István: A negyven-ötven kilós csomag beszélgetés Makk Károllyal
• Darvas Iván: Születésnapra
• Jelenits István: Múzeum, forgatókönyv-vázlat
• Pilinszky János: Múzeum Forgatókönyv-vázlat
• Koltai Ágnes: Boldogtalan zene Városbújócska
• Takács Ferenc: Szertartás és irónia Roman Polanski portréjához
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Bajor noteszlapok München
• Koltai Ágnes: Filmpohár Giffoni
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A mi családunk
• Bérczes László: Gyermekrablás a Palánk utcában
• Báron György: Szédülés
• Mátyás Péter: Az elefántember
• Zalán Vince: Nővérkék
• Vida János: A megkínzott ember mosolya
• Baló Júlia: Break
• Tóth Péter Pál: A tűz háborúja
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Az utolsó pillanatban Kortársak József Attiláról
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Kísérlet kísérletekkel A Balázs Béla Stúdió kiadványáról
POSTA
• Schlett István: Ezért távoztam
KRÓNIKA
• Antal István: Szabó-Sipos Tamás (1937–1985)

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az igazság nevében

Elek Kálmán

 

Arnold Schwarzenegger két szerepben hiteles: amikor gépet játszik, illetve amikor a gép paródiáját játssza. Schwarzenegger, ez az öregedésnek indult ráncos hústorony, olyannyira abszurd jelenség, hogy nincs az a valós környezet, amibõl ne tûnne ki ormótlanságával. Ezért aztán minden arra irányuló filmes próbálkozás, amely emberi (érzõ!) lényként akarja bemutatni hõsünket, hamvában holt vállalkozás. Ugyanúgy röhejes gyerekével játszó családapaként, mint családját gyászoló hõs tûzoltóként. A példa a lehetõ legfrissebb, Az igazság nevében nyitányából való. Arnold, az akcióhõs, legfélelmetesebb ellenfelével, az érzelmek színészhez méltó kifejezésével küzd. Nagy megkönnyebbülés neki is, nekünk is, amikor végre (de nem elég hamar), a gyilkosok után eredhet. A nemzet és hõsünk ellensége egy: a terrorista. Az igazság nevében a szeptemberi eseményekre való tekintettel a tervezettnél csak hónapokkal késõbb került ki a dobozból. A film elején pokolgép robban egy amerikai nagyváros kellõs közepén, civilek tucatjainak halálát okozva. A jelenet még akkor is szíven üt, ha tudjuk, rendeltetése itt csak annyi, hogy Arnold késõbb jogos felháborodásában dönthesse romba a terroristáknak otthont adó Kolumbiát. Az igazság nevében a Jack Ryan-szériából való Végveszélyben ócska paródiájának hat. Mindkét mozi ugyanaz akar lenni: az értelmet célzó thriller, a zsigerekre apelláló akciófilm és a nemzeti érzelmeket ébren tartó hõstörténet keveréke. Ugyanaz a hõs­ük (a cserkészlelkû dicsõ amerikai), ugyanaz a helyszínük (a kolumbiai drogháború hadszínterei), ugyanolyan könnyedén és magasról lesajnálhatók, s ugyanúgy nem akarnak mást, mint hollywoodi módra szórakoztatni. De ez csak az egyiknek sikerült.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2529