KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/december
• Kovács András Bálint: Európa és Amerika között Wim Wenders Amerika-mitológiája; Párizs, Texas
• Klaniczay Gábor: Különös idegenség kerestetik Florida, a Paradicsom
• Zsugán István: A negyven-ötven kilós csomag beszélgetés Makk Károllyal
• Darvas Iván: Születésnapra
• Jelenits István: Múzeum, forgatókönyv-vázlat
• Pilinszky János: Múzeum Forgatókönyv-vázlat
• Koltai Ágnes: Boldogtalan zene Városbújócska
• Takács Ferenc: Szertartás és irónia Roman Polanski portréjához
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Bajor noteszlapok München
• Koltai Ágnes: Filmpohár Giffoni
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A mi családunk
• Bérczes László: Gyermekrablás a Palánk utcában
• Báron György: Szédülés
• Mátyás Péter: Az elefántember
• Zalán Vince: Nővérkék
• Vida János: A megkínzott ember mosolya
• Baló Júlia: Break
• Tóth Péter Pál: A tűz háborúja
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Az utolsó pillanatban Kortársak József Attiláról
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Kísérlet kísérletekkel A Balázs Béla Stúdió kiadványáról
POSTA
• Schlett István: Ezért távoztam
KRÓNIKA
• Antal István: Szabó-Sipos Tamás (1937–1985)

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Oh, Isaura, ki emlékszik rád?

Marx József

 

Örömmel élek az alkalommal, hogy hozzá szólhatok a Filmvilág kerekasztal-beszélgetéséhez. Örülök, hogy abban a lapban, ahol legutoljára azt mondtam, hogy a Magyar Filmintézet nem jókedvéből, hanem gazdasági kényszerből forgalmaz kommersz filmeket. Nos, most ugyanitt leszögezhetem, hogy az Intézet – túljutva rövid szerepválságán – egyértelműen a művészi érték terjesztése mellett voksol. Nem arról van szó, hogy lekezeljük a rekreációs mozgóképet, de úgy véljük, hogy az igazi piacon – s így a mozik piacán is – az a helyes magatartás, ha a „kofák” alaposan megkülönböztethetők, s mivel az intézet szellemi kapacitása, a közgyűjtemény jellege ilyen (és a szívünk is erre hajlik), az alternatív szóból az értéket csendítettük ki magunk számára. A döntés ugyanakkor „piaci” szempontból is fontos: az intézet ezzel az értékválasztással nemcsak a filmklubok filmellátását vállalja, hanem bejelenti, hogy a még nem létező, de egyáltalán nem lehetetlen, az értékek terjesztésére alkalmas, valódi alternatív üzemeltetői hálózat egyik – jobb szó híján – gazdája kíván lenni. Hangsúlyozom, egyik gazdája, mivel mi sem lenne kártékonyabb, mint akár az „értékterjesztés” monopóliuma. Nem, a Magyar Filmintézet nem a filmművészeti értékek „reszortfelelőse” akar lenni, hanem olyan piaci szereplő, akit bár féken tart az állami kulturális „intervenció”, a szűk dotáció gyeplője, cserében azonban némileg függetlennek tudja magát a piaci „farkastörvényektől”: arculata így válhat egyértelművé, s az értékek szempontjából hitelessé. Jó lenne, ha így lenne? Kétségtelenül.

Gondolom, egy ilyen döntés felhívja a figyelmet arra, ami a jelenlegi filmpiacon vagy kvázi-piacon döntő lehet: nem elég a cinéphile eltökéltség az értékek terjesztésére, nem elég a gombamód szaporodó forgalmazók esetleges „belátása”; a filmek forgalmazásához elengedhetetlen az az infrastrukturális háttér is, amely nem az „éljen a szabadság!” mámoros eufóriájának perceiben jött létre, hanem évek, sőt évtizedek felhalmozása szülte. S az ilyen döntést követő munkának sem lesz azonnal mérhető „eredménye”; csendes és kitartó munkával azonban elérhető, hogy a „filmszerű film” újra otthonra talál a nézők azon szűk rétegében, mely most kizárólag a „beszélő fejeknek” tapsol. A forgalmazók bizonytalanok. Kulturális szolgáltatás-e vagy merő üzlet az, amit csinálnak? S a nézőt is minden arra ösztökéli, hogy nehezen megszerzett értékrendjét – ha volt egyáltalán – vesse el. A forgalmazás általános szerepválságára sötéten rímel az erkölcsök társadalmi méretű válsága. Mindez közismert, mint ahogy az is sokszor megtörtént már, hogy egy-egy tragikus társadalmi bicsaklásért a filmet, a mozit tették felelőssé... Nos, az igazi filmpiac éppen arra jó, hogy akár az amerikai filmek sohasem látott áradatával is, ezt a misztifikációt leleplezze, s a filmet kibillentse tiszteletre méltó bűnbak-szerepéből. A kommersz hirtelen tömeges hatása gyorsan elenyészik, – oh, Isaura, ki emlékszik rád? – míg az igazi kultúra sztalaktitokat formáló cseppek módjára hat – lassan és hosszú távon. A Magyar Filmintézet azért Közgyűjtemény, mert a gyors, ám olykor eb vacsorájára emlékeztető „meggazdagodás” helyett a hosszú távon megtérülő tőkebefektetés pártjára áll, s annak keresi mai piaci lehetőségeit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5511