KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/december
• Kovács András Bálint: Európa és Amerika között Wim Wenders Amerika-mitológiája; Párizs, Texas
• Klaniczay Gábor: Különös idegenség kerestetik Florida, a Paradicsom
• Zsugán István: A negyven-ötven kilós csomag beszélgetés Makk Károllyal
• Darvas Iván: Születésnapra
• Jelenits István: Múzeum, forgatókönyv-vázlat
• Pilinszky János: Múzeum Forgatókönyv-vázlat
• Koltai Ágnes: Boldogtalan zene Városbújócska
• Takács Ferenc: Szertartás és irónia Roman Polanski portréjához
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Bajor noteszlapok München
• Koltai Ágnes: Filmpohár Giffoni
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A mi családunk
• Bérczes László: Gyermekrablás a Palánk utcában
• Báron György: Szédülés
• Mátyás Péter: Az elefántember
• Zalán Vince: Nővérkék
• Vida János: A megkínzott ember mosolya
• Baló Júlia: Break
• Tóth Péter Pál: A tűz háborúja
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Az utolsó pillanatban Kortársak József Attiláról
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Kísérlet kísérletekkel A Balázs Béla Stúdió kiadványáról
POSTA
• Schlett István: Ezért távoztam
KRÓNIKA
• Antal István: Szabó-Sipos Tamás (1937–1985)

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jézus Krisztus Szupersztár

Barna Imre

 

Már a némi késéssel „begyűrűzött” dalok is gyanúsak voltak annak idején. Gyanúnk utóbb bizonyossággá és tudatossá érett.

Megvásároltak bennünket, zengő Broadway-kórus lett a kiabálásunkból. És ha már akkor – 1973-ban – egy New York-i kiruccanás pótlásaképp ezt a filmet is sikerül látnunk, azt is láthattuk volna, miként koreografálták meg az ugrabugrálásunkat. Látványosra, „dögösre”.

Persze, a Hair is Broadway-siker volt. De jó egynéhány évvel korábban. És akkor még nem dőlt el: ki kit győz le. Akkoriban még jó „poén” volt, hogy hegedűk szólaltak meg egy Beatles-számban. A Hair nem hippimaskarás Broadway-musical volt, hanem rock-opera. Az első és az utolsó. Mert aztán már az lett a poén, hogy Jézus Krisztus hippi („lám, lám, fiúk-lányok, nincs új a nap alatt!”); sőt, hippi-szupersztár! Szupersztár, akiért őrjöng (és fizet) a közönség; és akit, persze, nem értenek meg igazán. Hiszen nem azért szupersztár ő, hogy bárki megérthesse. El is árulják. Mondja is az utolsó vacsorán a tanítványainak, hogy a kenyér, amit esznek, akár az ő teste, a bor, amit isznak, akár az ő vére is lehetne. Nemigen értik a buta tanítványok még ezt a szájbarágósan jelképes beszédet sem.

Mi meg ülünk, tíz évvel később, egy kelet-európai moziban, és mindent, de mindent értünk. Szomorúbbak vagyunk ugyan a film csinálóinál, de okosabbak is. Mind például Miloš Forman, aki ugyancsak tízéves késéssel vitte filmre azt a bizonyos Hairt. Neki, a messziről és késve jött idegennek, sikerült az, ami a Jézus Krisztus Szupersztár szülőinek talán szándékában sem igen volt: felmutatni az ifjúság utópiáját egy pillanatra, a második világháború megtörténte és a harmadik fenyegetése között.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6845