KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/január
• Zoltai Dénes: Opera és film Egy műfaj újjászületése
• Feuer Márta: Hűség és mítosz Orfeusz és Eurydiké
• Balassa Péter: Csakhamar vagy sosem A jövő zenéje a film
• Földényi F. László: Az üdvkeresés terhe Syberberg Parsifalja
• Ludassy Mária: Terror erény nélkül
• Székely Gabriella: Találkozás a porcelánboltban Hülyeség nem akadály
• Fáber András: A befejezetlen műemlék Orson Welles tündöklése és nyomorúsága
• N. N.: Orson Welles filmjei
• Kézdi-Kovács Zsolt: Orson
• Gambetti Giacomo: Túl a melodrámán Francesco Rosi portréjához
• N. N.: Francesco Rosi filmjei
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: A múlt árnyékában Gdańsk
LÁTTUK MÉG
• Bársony Éva: A fal
• Szántó Péter: Vadászkunyhó
• Harmat György: Zűrös hétvége
• Bérczes László: Családi titkok
• Gáti Péter: Szenvedély végszóra
• Baló Júlia: Egy kirándulás képei
• Faragó Zsuzsa: A tenger zamata
• Kapecz Zsuzsa: Hamupipőke
KÖNYV
• Csala Károly: Olasz kismonográfiák
KRÓNIKA
• N. N.: Ado Kyrou halálára

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az elnök különgépe

Csordás Lajos

 

Ha létezik amerikai álom, akkor léteznie kell amerikai rémálomnak is. Ez utóbbi kategóriába sorolom Az elnök különgépe című filmet. Mert ugyan mi lehet rémesebb egy amerikai ember számára annál, hogy feltámad a vörös fenevad és elrabolja az elnököt a Boeingjével együtt? De ne legyenek illúzióink: odaát a rémálom is happy enddel végződik.

Csodálatos, ahogy az amerikaiak felidézik magukban régi ellenségüket, a vörös bestiát, hogy újfent jól kitaposhassák a belét. Mi azonban, akik negyven évig éltünk a jól ismert rém karmai közt, nevetünk ezeken a zagyva álmokon. Nem értjük, miként lehet, hogy kazahsztáni ultranacionalisták küzdjenek a nagy Oroszországért, és amikor a filmben néhány percre úgy tűnik, hogy a terroristák javára dől el a küzdelem – sikerül ugyanis elérniük, hogy kiengedjék a börtönből vezérüket, Radeket (Jürgen Prochnow) –, nem értjük, vajon miért az Internacionálét (!) éneklik, ők az ultranacionalisták.

Érdekes viszont az elnök megformálása, melybe átsugárzott némi Clinton-allúzió. Nem Harrison Ford miatt, ő túl nehézkes ahhoz, hogy eljátsszon egy Clinton-szerű figurát, de az elnöki család kísértetiesen emlékeztet a Clinton-famíliára. Az államügyek irányítását magához ragadó, határozott alelnöknőben (Glenn Close) sem nehéz felismerni a jelenlegi amerikai külügyminiszter-asszonyt, Madeleine Albright-ot.

Az elnök különgépe tulajdonképpen három korábbi filmtípust ötvöz, az airport filmet, a president filmet és a mindig aktuális ellenségképpel rendelkező ügynökfilmet. Kiemelkedő alakítások nincsenek, a legizgalmasabb talán Gary Oldman, a terrorista vezér szerepében. A német származású rendező, Wolfgang Petersen keze munkája pedig felismerhetetlen, ezt a filmet akárki rendezhette volna. Úgy tűnik, Petersen végérvényesen beleszürkült az amerikai átlagba.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/10 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1674