KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/január
• Zoltai Dénes: Opera és film Egy műfaj újjászületése
• Feuer Márta: Hűség és mítosz Orfeusz és Eurydiké
• Balassa Péter: Csakhamar vagy sosem A jövő zenéje a film
• Földényi F. László: Az üdvkeresés terhe Syberberg Parsifalja
• Ludassy Mária: Terror erény nélkül
• Székely Gabriella: Találkozás a porcelánboltban Hülyeség nem akadály
• Fáber András: A befejezetlen műemlék Orson Welles tündöklése és nyomorúsága
• N. N.: Orson Welles filmjei
• Kézdi-Kovács Zsolt: Orson
• Gambetti Giacomo: Túl a melodrámán Francesco Rosi portréjához
• N. N.: Francesco Rosi filmjei
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: A múlt árnyékában Gdańsk
LÁTTUK MÉG
• Bársony Éva: A fal
• Szántó Péter: Vadászkunyhó
• Harmat György: Zűrös hétvége
• Bérczes László: Családi titkok
• Gáti Péter: Szenvedély végszóra
• Baló Júlia: Egy kirándulás képei
• Faragó Zsuzsa: A tenger zamata
• Kapecz Zsuzsa: Hamupipőke
KÖNYV
• Csala Károly: Olasz kismonográfiák
KRÓNIKA
• N. N.: Ado Kyrou halálára

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ősz New Yorkban

Vidovszky György

 

Az ősz nem múlik el, csak átalakul. Kicsit hidegebb lesz, meg fehérebb – de csak átmenetileg. Jó ezt tudni, amikor erről a filmről beszélünk. Richard Gere ősz, mosolygós bája is örök és állandó: biztos pont a szeszélyesen változó időkben. Ebben a filmben is irigylésre méltó adottságokkal rendelkezik: dúsgazdag, stílusos, főz és csettintésre hullanak a lába elé a fiatal és korosabb hölgyek. (Utcalányra már nem költ, mint a Pretty Womanben!) Szakítani is oly egyszerűen tud – ha éppen így kívánja kedve –, hogy még véletlenül sem terheli meg vele gondos hétköznapjait: sétáit a New York-i őszben. Előkelő éttermében csak úgy hemzsegnek az újabb jelöltek, és ő türelemmel válogat közöttük, kábé úgy, mint a zöldségek között, ha beáll egy kis hobbifőzésre a konyhába. Ennyi ínycsiklandozó körülmény után mégis beüt a végzet: szerelem, méghozzá egy gyermekien fiatal, felnőttesen komoly és a halálhoz közel járó lány személyében. Bár az udvarlás során egy ideig vele is beválnak a kipróbált „receptek”, mégis úgy tűnik, elkerülhetetlen a változás: következik a zord tél, annak minden megpróbáltatásával együtt.

Ha van a giccsnek prototípusa, ez az alkotás biztosan az. Otthonosan szép, minden elemében vonzó, tragédiájában is elegáns és idilli, ugyanakkor az első képtől az utolsóig arcátlan hazugság. Mesének nem jó, mert túl komolyan veszi magát, drámának vérszegény és otrombán kiagyalt. Az őszinte és hiteles emberi gesztusok, motivációk, gondolatok rendre elkerülik a főhősöket. A rendező el akarja hitetni velünk, hogy miként változik meg a nagy, magányra kárhoztatott New York-i Don Juan az ő Donna Elvirájától: hogyan válik az igazi érzelem és felelősség birtokosává. A legszomorúbb, hogy ebben a „fejlődéstörténetben” semmi vonzó sincs, és ezt az alkotók is érezhették, mert a záróképben Richard Gere ugyanolyan sármőr, mint előtte: mesebeli vonzereje nem múlt el, csak átalakult.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/02 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3217