KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/január
• Zoltai Dénes: Opera és film Egy műfaj újjászületése
• Feuer Márta: Hűség és mítosz Orfeusz és Eurydiké
• Balassa Péter: Csakhamar vagy sosem A jövő zenéje a film
• Földényi F. László: Az üdvkeresés terhe Syberberg Parsifalja
• Ludassy Mária: Terror erény nélkül
• Székely Gabriella: Találkozás a porcelánboltban Hülyeség nem akadály
• Fáber András: A befejezetlen műemlék Orson Welles tündöklése és nyomorúsága
• N. N.: Orson Welles filmjei
• Kézdi-Kovács Zsolt: Orson
• Gambetti Giacomo: Túl a melodrámán Francesco Rosi portréjához
• N. N.: Francesco Rosi filmjei
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: A múlt árnyékában Gdańsk
LÁTTUK MÉG
• Bársony Éva: A fal
• Szántó Péter: Vadászkunyhó
• Harmat György: Zűrös hétvége
• Bérczes László: Családi titkok
• Gáti Péter: Szenvedély végszóra
• Baló Júlia: Egy kirándulás képei
• Faragó Zsuzsa: A tenger zamata
• Kapecz Zsuzsa: Hamupipőke
KÖNYV
• Csala Károly: Olasz kismonográfiák
KRÓNIKA
• N. N.: Ado Kyrou halálára

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Oly távol és közel

Hegyi Gyula

 

Ha komolyan vennénk, hátborzongatónak találnánk az Oly távol és közel alapötletét. A századelő Angliájában egy lázadó, excentrikus, az illendőnél intelligensebb fiatal lányt családja elmegyógyintézetbe zár, ahol hatvan esztendőn keresztül megszakítás nélkül elmebetegek és ápolók között él. Aztán az otthont felszámolják, a hölgy kiszabadul, az egyik unokaöccséhez kerül afféle „házi kezelésre”. Mit kezdhet az ember az ellopott életével, az értetlen környezete és „szerettei” által elrabolt hatvan évvel? Nem is tudom, melyik tragikusabb: ha az idős hölgy megérti, hogy mosolygó családtagjai és utóbb megkedvelt ápolói éppen csak az életét vették el tőle; vagy ha már fel sem fogja mindezt?

Peter Hall filmje elsősorban azért csalódást keltő, mert nemhogy az idős hölgy, de maga a sztori sem veszi igazán komolyan az ellopott életet, a hatvan évi bezártságot. Úgynevezett „kellemes poénok” követik egymást a filmben; gondoskodó, ám „macho” férj, koravén kisfiú, sznob rokoni társaságban el-pottyantott, polgárpukkasztó megjegyzések mulattatják a nézőt. Kivételt talán csak a Liliant befogadó unokaöcs felesége jelent, aki maga is meglehetősen excentrikus és eredeti fiatalasszony: ám szerencséjére olyan korba született, amikor a társadalom már jóval toleránsabb az önálló akarattal rendelkező nőkkel szemben. A két lázadó – a lázadásért rettenetesen megbűnhődött és az egyelőre félsikerrel lázadó – nő kettőse kétségkívül eredeti ötlet. De ennek drámai súlyát is megy-gyengíti a könnyű szellemességre törekvő poénok és az egészen hollywoodi stílusú, érzelmes befejezés.

Amilyen közel e film elején egy igazi, megrázó élmény ígérete, olyan távolivá válik a film végére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4265