KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/január
• Zoltai Dénes: Opera és film Egy műfaj újjászületése
• Feuer Márta: Hűség és mítosz Orfeusz és Eurydiké
• Balassa Péter: Csakhamar vagy sosem A jövő zenéje a film
• Földényi F. László: Az üdvkeresés terhe Syberberg Parsifalja
• Ludassy Mária: Terror erény nélkül
• Székely Gabriella: Találkozás a porcelánboltban Hülyeség nem akadály
• Fáber András: A befejezetlen műemlék Orson Welles tündöklése és nyomorúsága
• N. N.: Orson Welles filmjei
• Kézdi-Kovács Zsolt: Orson
• Gambetti Giacomo: Túl a melodrámán Francesco Rosi portréjához
• N. N.: Francesco Rosi filmjei
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: A múlt árnyékában Gdańsk
LÁTTUK MÉG
• Bársony Éva: A fal
• Szántó Péter: Vadászkunyhó
• Harmat György: Zűrös hétvége
• Bérczes László: Családi titkok
• Gáti Péter: Szenvedély végszóra
• Baló Júlia: Egy kirándulás képei
• Faragó Zsuzsa: A tenger zamata
• Kapecz Zsuzsa: Hamupipőke
KÖNYV
• Csala Károly: Olasz kismonográfiák
KRÓNIKA
• N. N.: Ado Kyrou halálára

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A csend előtt

Márton László

 

Alexa Visarion, a film alkotója mintha nem tudta volna eldönteni, miről is szóljon a film. Pedig a kitűnő román írónak, Caragiale-nak a múlt század utolsó évtizedében írt novellája, a Háború idején, amelynek középpontjában az emberi kapzsiság drámája áll, bizonyára megfelelő alapul szolgált a rendezőnek. Még az erőszakoltan patetikus párbeszédek sem képesek összefércelni az 1877-es törökök elleni háború hátországban okozott szenvedéseit, a földesúri kizsákmányolást, valamint a haramiavezérré vedlett ifjú pópa és a szép kocsmárosné beteljesülésig nem jutó szerelmét. Az első félóra után úgy tűnik föl, mégis a szerelmi háromszög uralkodik el a filmen, ám ekkor a pópa meghal. Ezután már csak a szelleme kísért a vásznon, az egyébként naturalisztikus filmből eléggé kirívó módon. A film vége felé ismét megjelenik az éhező nép; a kocsmáros együgyű szolgalegénye rettentő nagy igazságokat mond enyhén anakronisztikus brosúra-stílusban. A kocsmárosnak annyi vétke van, hogy ez három – különböző műfajú – filmhősnek is elég lenne. Meg is bűnhődik: elveszti az eszét. Ezzel végződik a film.

A szerelmi história kiszélesítésére-mélyítésére szolgáló történelmi-társadalmi háttér illusztrációvá zsugorodik, elveszti hitelességét, sőt az erőszakolt összefüggések miatt a szerelmi történet is élvezhetetlenné válik. A színészek sem találják fel magukat a szerepükben: a belsejükben dúló szenvedélyeket hisztérikus dühkitörésekkel próbálják érzékeltetni, nem valami meggyőzően. Igaz, mit is tehetnek? Magvas igazságokat kell szemléltetniük. Erről a filmről pedig, mint annyi más keverékről, elmondható: „víznek zavaros, bornak gyenge.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/07 45-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7405