KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/január
• Zoltai Dénes: Opera és film Egy műfaj újjászületése
• Feuer Márta: Hűség és mítosz Orfeusz és Eurydiké
• Balassa Péter: Csakhamar vagy sosem A jövő zenéje a film
• Földényi F. László: Az üdvkeresés terhe Syberberg Parsifalja
• Ludassy Mária: Terror erény nélkül
• Székely Gabriella: Találkozás a porcelánboltban Hülyeség nem akadály
• Fáber András: A befejezetlen műemlék Orson Welles tündöklése és nyomorúsága
• N. N.: Orson Welles filmjei
• Kézdi-Kovács Zsolt: Orson
• Gambetti Giacomo: Túl a melodrámán Francesco Rosi portréjához
• N. N.: Francesco Rosi filmjei
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: A múlt árnyékában Gdańsk
LÁTTUK MÉG
• Bársony Éva: A fal
• Szántó Péter: Vadászkunyhó
• Harmat György: Zűrös hétvége
• Bérczes László: Családi titkok
• Gáti Péter: Szenvedély végszóra
• Baló Júlia: Egy kirándulás képei
• Faragó Zsuzsa: A tenger zamata
• Kapecz Zsuzsa: Hamupipőke
KÖNYV
• Csala Károly: Olasz kismonográfiák
KRÓNIKA
• N. N.: Ado Kyrou halálára

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kamaszok

Szalai Anna Mária

 

Sokat sejtető inzerttel kezdődik a Kamaszok című színes, szinkronizált francia fim. 1942 márciusába, a Saint Apollinaire kollégiumba kalauzol bennünket. Belépve azt is megtudjuk, hogy fiúkollégiumba érkeztünk, ahol az iskolás korosztályok mindegyike, így a kamaszok is szép számmal képviseltetnek.

Ám meglepődik, aki azt várja Bernard Revon rendezőtől, hogy indokolja, miért éppen a Pétain-kormány Franciaországába helyezi filmje történetét, amely nem egyéb diákcsínyek sorozatánál. (Talán mert ő ekkor volt kollégista?) Műve ugyanis tökéletesen nélkülözi a történelmi aspektust; a történelem, a német megszállás, a légiriadók csak új és új, kacagtató stiklik megvalósításához szolgáltatnak ürügyet. A film kamaszainak kizárólagos elfoglaltsága, hogy bemutassák nekünk, miként nyiladozik szerelmük, milyen áldozatokra képesek egymás és saját útjaik egyengetéséért. Kedves történetek, reminiszcenciák ezek, olykor-olykor még nevetésre vagy elérzékenyülésre is ingerelnek, ám súlytalanságuk okán képtelenek bűvkörükbe vonni a nézőt. Hiába várjuk, hogy fölépüljön a film, feszültséggel telítődjék, a rendező emlékeiből még arra sem futja, hogy legalább ízelítőt adjon a kollégium légköréből vagy a tanárok politikai szemléletéből. Igaz, történik utalás arra, hogy ez idő tájt akadtak a franciák közt kollaboránsok, mint ahogyan ellenállók is, azonban az egy szem – a filmben egyébként végig nevetségesnek ábrázolt – földrajztanáron kívül nincs senki, aki politikai magatartásával akárcsak icipicit is befolyásolni kívánná a mindenre fogékony ifjakat.

Mindezekért némi kárpótlást nyújt a gyerekszereplők természetes és kedves játéka, különösen Bernard Brieux-é és Thomas Chabrolé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/06 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7434