KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/február
• Reményi József Tamás: Szemszám, pirburg, párkáp Idő van
• Koltai Ágnes: A harmincötödik év Beszélgetés Gothár Péterrel
• Greskovits Béla: A szétesettség enciklopédiája Portré helyett
• Csaplár Vilmos: „Amikor úgy érzik, hogy a feladat elvégezetlen”
• Bódy Gábor: Új videóműfajok
• Bódy Gábor: K+ videóprogram; Új videóműfajok – Működési vázlat
• Bódy Gábor: Tüzes angyal Forgatókönyv Valerij Brjuszov regénye alapján
• N. N.: Bio-filmográfia Bódy Gábor
• Bikácsy Gergely: Madagaszkár Hideglelés
• Tőkei Ferenc: A Zarándokének filmen Narajama balladája
• Radevszki Teodor: A legenda szelleme Higasijamai beszélgetés Imamura Sohejjel
• Báron György: A játék határai Vera Chytilová filmjeiről
• Pošová Kateřina: Humorral vagy gúnyosan Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Polidor, Cretinetti és Roberti-Leone Pordenone
• Zalán Vince: Protézis-erkölcs Mannheim
• Székely Gabriella: A hátrányos helyzetű svájciak Nyon

• Bikácsy Gergely: Az álomjátékos Jacques Rivette portréjához
• N. N.: Jacques Rivette filmjei
• Böszörményi Géza: A Kitton-rejtély
• N. N.: Buster Keaton jelentősebb filmjei
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Juliette sorsa
• Upor László: Frances
• Kapecz Zsuzsa: Kék villám
• Harmat György: Balekok
• Hegyi Gyula: Szexmisszió
• Hegyi Gyula: A selyemfiú
• Gáti Péter: A bosszúállás ideje
• Baló Júlia: Poszeidon katasztrófa
• Vida János: A-Q hiteles története
• Faragó Zsuzsa: Mátyás, az igazságos
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Violeta: köszönet az életnek

Szabó Noémi

Violeta se fue a los cielos – chilei, 2011. Rendezte: Andres Wood. Írta: Eliseo Altunaga. Kép: Miguel Abal és Miguel Ioann Littin Menz. Zene: Violeta Parra. Szereplők: Francisca Gavilán (Violeta), Thomas Durand (Gilbert), Christian Quevedo (Nicanor), Gabriela Aquilera (Hilda). Gyártó: ANCINE / Maíz Producciones / Wood Producciones. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 110 perc.

Violeta Parra, a költő, folklór-kutató zenész és képzőművész nem csupán saját hazájában vált híressé; énekesként több ízben bejárta Európát, festményeit és faliszőnyegeit pedig a Louvre állította ki először; excentrikus személyisége és politikai szerepvállalása, pedig szintén hozzájárult a hírnevéhez. Éppen ezért valóban meglepő, hogy az első róla készült életrajzi játékfilmet csak 2011-ben forgatták, 45 évvel az öngyilkossága után.

A film legfontosabb erénye az eufémizmus kerülése. Andrés Wood, anélkül, hogy Violeta tehetségét, vagy jelentősségét kétségbe vonná, kíméletlen részletességgel vázolja fel a nárcisztikus művész portréját, aki fokozatosan elveszíti a kapcsolatát a valósággal, és alkoholista apjához hasonlóan hagyja, hogy önpusztító szenvedélye teljesen feleméssze. Megingathatatlan művészi öntudata, indokolatlan dühkitörései fárasztóvá válnak, hisztérikus énközpontúsága bármely kamaszt megszégyenítené – mindent egybevetve valószínűtlen, hogy a karakterét bárki szívébe zárná a film alapján. A chilei szerzői filmesek második generációjába tartozó Wood interpretációjába csomagolva Parra élete furcsa módon leginkább a magyar művészfilmek világát idézi. Andrés Wood ezúttal is épp olyan magabiztosan festi meg a történelmi Chile díszleteit, mint a Machuca, vagy A boldog élet esetében tette, a téma líraiságát pedig az újhullámos örökségből átemelt rutinszerű normaszegéssel teremti meg. Színészei hibátlanul teljesítenek, kezdve Francisca Gavilánnal (aki maga énekelte fel a bőségesen alázenélt film soundtrack-jét) egészen a 6-8 éves gyerekszínészek sokaságáig, akik olyan természetességgel simulnak bele a lepukkant miliőbe, hogy szinte fel sem merül, hogy szerepet játszanak. A Violetával tehát tisztességes, Sundance-díjas fesztiválfilmmel bővült a hazai mozik kínálata.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/02 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11342