KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/február
• Reményi József Tamás: Szemszám, pirburg, párkáp Idő van
• Koltai Ágnes: A harmincötödik év Beszélgetés Gothár Péterrel
• Greskovits Béla: A szétesettség enciklopédiája Portré helyett
• Csaplár Vilmos: „Amikor úgy érzik, hogy a feladat elvégezetlen”
• Bódy Gábor: Új videóműfajok
• Bódy Gábor: K+ videóprogram; Új videóműfajok – Működési vázlat
• Bódy Gábor: Tüzes angyal Forgatókönyv Valerij Brjuszov regénye alapján
• N. N.: Bio-filmográfia Bódy Gábor
• Bikácsy Gergely: Madagaszkár Hideglelés
• Tőkei Ferenc: A Zarándokének filmen Narajama balladája
• Radevszki Teodor: A legenda szelleme Higasijamai beszélgetés Imamura Sohejjel
• Báron György: A játék határai Vera Chytilová filmjeiről
• Pošová Kateřina: Humorral vagy gúnyosan Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Polidor, Cretinetti és Roberti-Leone Pordenone
• Zalán Vince: Protézis-erkölcs Mannheim
• Székely Gabriella: A hátrányos helyzetű svájciak Nyon

• Bikácsy Gergely: Az álomjátékos Jacques Rivette portréjához
• N. N.: Jacques Rivette filmjei
• Böszörményi Géza: A Kitton-rejtély
• N. N.: Buster Keaton jelentősebb filmjei
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Juliette sorsa
• Upor László: Frances
• Kapecz Zsuzsa: Kék villám
• Harmat György: Balekok
• Hegyi Gyula: Szexmisszió
• Hegyi Gyula: A selyemfiú
• Gáti Péter: A bosszúállás ideje
• Baló Júlia: Poszeidon katasztrófa
• Vida János: A-Q hiteles története
• Faragó Zsuzsa: Mátyás, az igazságos
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Somogyvári Gergővel

Riksaláz

Sipos Júlia

A kaland és a megélhetés a kelet-nyugati emigráció örök motívumai.

55 perces dokumentumfilmed, a Riksaláz, az Amszterdam utcáin dolgozó magyar riksataxisok mindennapjait mutatja be. Miből állt a „research” időszak?

Szubjektív szociológiai kutatás volt ez, saját élményből. Egy hétre kimentem Európa legnagyobb dokumentumfilm fesztiváljára az IDFA-ra. A fesztivál alatt egy régi újságíró barátomnál húztam meg magam, aki néhány hónapja barátnőjét követve költözött ki Hollandiába. Nyelvismeret hiányában nehezen talált „rendes” munkát, az utcán kóborolva futott bele a magyar riksásokba, ő is kedvet kapott és néhány hónapig köztük dolgozott, Rajta keresztül ismertem meg a társaság keménymagját, így a filmfesztivál hete lett nekem az első kutatási időszak. Megragadott, hogy egy eddig feltérképezetlen, magyarul beszélő szubkultúrát találtam az amszterdami turistagettó közepén, egy zárt és mégis nagyon vegyes társaságot, akik csak ott és csak akkor alkottak közösséget. Mint egy western regény mai interpretációja, az aranyláz hatására nyugat felé induló szedett-vedett karaván, amelyben mindenféle ember összefog egymással egy ígéretes kaland kedvéért. Pár hónap múlva még egyszer visszatértem forgatás előtt pár napra, de nagyon dinamikus, mondhatni kaotikus közösség a riksásoké, sokan mentek, sokan jöttek ezért egyértelművé vált, hogy itt soha nem fog az történni, amit én szeretnék, felesleges sokat várni, forgatni kell, és közben majd kialakul.

Hogyan választottátok ki a szereplőket?

2010 és 2011 nyarán 50-60 magyar riksás dolgozott Amszterdamban. A szereplők kiválasztása is a körülményekből fakadóan improvizatív volt, a riksások non-stop a belvárosban keringtek, mi pedig a saját bringánkkal üldöztük őket, közben megismertük a közeget és próbáltunk találkozókat megszervezni. A szempontrendszerünk inkább filmes volt, mint szociológiai: egyszerűen a számunkra érdekes emberekre koncentráltunk úgy, hogy közben a „riksaláz jelenség” lehető legtöbb vetülete megjelenjen a filmen. A riksások köré csoportosuló, riksához már nem jutott embereket is érdekesnek találtuk, ők a „láz” későbbi hullámával érkeztek, mint például a filmben megjelenő tojásdobáló magyar hajléktalan csapat, akikkel se a riksások, se a hollandok nem tudtak mit kezdeni. Amszterdamban is a város és a társadalom szélére, egy illegális zónába sodródtak. A film forgatása intenzív és kalandos gyűjtő munka volt, ami óriási szortírozás után állt össze a vágóasztalon mozaikos szerkezetű filmmé. Engem az emigráció, mint a személyes életút része foglalkoztatott leginkább. A sokszázezer emigránst a közbeszéd homogén masszaként kezeli, legfeljebb „orvosokra” és „diplomás fiatalokra” osztjuk őket. Ezzel szemben a riksások világát én mint egyedi életutak és erős egyéniségek találkozását tapasztaltam meg, ezért próbáltam személyes történeteket felkutatni és úgy egymás mellé állítani ezeket az utakat, hogy összeálljon az amszterdami riksaláz története.

Az amszterdami riksataxisok nemcsak itthonról, hanem Erdélyből, Brassóból, a Felvidékről jönne. Milyen különbséget találtatok a motivációjukban, beilleszkedésükben az új kulturális környezetbe?

 A magyar riksások közt kevés budapesti volt, inkább vidéki falvakból, városokból és határon túli magyar területekről érkeztek. Ez már eleve érdekes volt, összeállt „nagymagyarország” Amszterdam közepén! Mivel egymáshoz lazán kapcsolódó mini-portrékból építettük fel a filmet, amelyben mindenkinek megvan a saját története, nehéz születési hely szerint kategorizálni az emberek motivációját, mert akkor hasonló közhelyekig juthatunk, mint a filmben megszólaló egyetlen holland riksás: a románok energikusak, a magyarok szomorúak. Persze ebben is van igazság. Az amszterdami riksások nagy része Kelet-Közép-Európa gazdaságilag és társadalmilag is leszakadó, elszegényedő peremterületeiről érkezett, ahonnan lehetőségek, megélhetés és megfelelő kulturális ingerek hiányában a fiatalok próbálnak meglépni. Sokan az adott ország nagyvárosai felé indulnak először, de ha ott sem találják a helyüket, továbbállnak külföldre. Riksásnak az megy el, akinek nincs lehetősége, hogy egyetemi továbbtanulással, vagy piacképes szaktudással keressen új célokat, közeget magának Európában, viszont takarítást vagy mezőgazdasági munkát sem akar végezni, mert az túl unalmas lenne neki. Ha továbbszövöm az aranyláz analógiát, szereplőink meglepően hasonlóak a Jack London regényekben feltűnő kalandorokhoz, akik nem tudják pontosan, hogy mit akarnak az élettől, de abban biztosak, hogy valami egészen mást, mint amit a saját világuk nyújtani tud nekik. Veszteni valójuk nincs, ezért elindulnak nyugatnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 23-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11926