KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/február
• Reményi József Tamás: Szemszám, pirburg, párkáp Idő van
• Koltai Ágnes: A harmincötödik év Beszélgetés Gothár Péterrel
• Greskovits Béla: A szétesettség enciklopédiája Portré helyett
• Csaplár Vilmos: „Amikor úgy érzik, hogy a feladat elvégezetlen”
• Bódy Gábor: Új videóműfajok
• Bódy Gábor: K+ videóprogram; Új videóműfajok – Működési vázlat
• Bódy Gábor: Tüzes angyal Forgatókönyv Valerij Brjuszov regénye alapján
• N. N.: Bio-filmográfia Bódy Gábor
• Bikácsy Gergely: Madagaszkár Hideglelés
• Tőkei Ferenc: A Zarándokének filmen Narajama balladája
• Radevszki Teodor: A legenda szelleme Higasijamai beszélgetés Imamura Sohejjel
• Báron György: A játék határai Vera Chytilová filmjeiről
• Pošová Kateřina: Humorral vagy gúnyosan Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Polidor, Cretinetti és Roberti-Leone Pordenone
• Zalán Vince: Protézis-erkölcs Mannheim
• Székely Gabriella: A hátrányos helyzetű svájciak Nyon

• Bikácsy Gergely: Az álomjátékos Jacques Rivette portréjához
• N. N.: Jacques Rivette filmjei
• Böszörményi Géza: A Kitton-rejtély
• N. N.: Buster Keaton jelentősebb filmjei
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Juliette sorsa
• Upor László: Frances
• Kapecz Zsuzsa: Kék villám
• Harmat György: Balekok
• Hegyi Gyula: Szexmisszió
• Hegyi Gyula: A selyemfiú
• Gáti Péter: A bosszúállás ideje
• Baló Júlia: Poszeidon katasztrófa
• Vida János: A-Q hiteles története
• Faragó Zsuzsa: Mátyás, az igazságos
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Giallo

A modern horror mesterei: Fulci & Romero

Zombiesztétika

Sepsi László

Úgy látszik, a vegetáló magyar filmes szakkönyvpiacon a horror képviseletében csak az élőhalottak képesek talpon maradni. Míg az általában kortárs tömegfilmmel és műfajisággal foglalkozó kiadványok is viszonylag ritkák, a megbecsültség szempontjából ezekhez képest is hátránnyal induló horrorfilmet öt évvel ezelőtt a Varga Zoltán – Vajdovich Györgyi páros képviselte a vámpírfilmről szóló kötettel (A vámpírfilm alakváltozatai, 2009), idén pedig a szintén tandemben dolgozó Orosdy Dániel és Schreiber András munkájában a zombi jelenti a vezérfonalat. A modern horror mesterei: Lucio Fulci & George A. Romero két olyan rendező portréját helyezi egymás mellé, akinek életműve ugyan korántsem szűkíthető le az élőhalott-motívumra (ezt a kötet sem felejti el hangsúlyozni), de szélesebb körben elsősorban mégis elsősorban a horrorfilmjeik ismertek. Emellett mindketten zsánerben gondolkodó, ugyanakkor egyedi látásmóddal bíró szerzők, akiknek munkásságát a külföldi szakirodalom az elmúlt évtizedekben már elkezdte feldolgozni. Mindebből persze magyar nyelven a folyóiratokban és blogokon fellelhető szórványos cikkeken kívül igen kevés látszik, így a Fulci & Romero hiánypótló műként került a könyvesboltok polcaira, ami egyszerre ismerteti az életműveket és veti fel a lehetséges értelmezési stratégiákat, kitérve olyan, itthon kevésbé tárgyalt aspektusokra, mint Fulci és Artaud, vagy Romero és az apokaliptikus irodalom viszonya.

A kötet három nagy részre tagolódik: a legterjedelmesebb első kétharmadban Orosdy Fulci-tanulmánya és Schreiber Romero-esszéje olvasható, az utolsó száz oldalon pedig szószedetet, kislexikont és filmográfiákat találunk, néhány szembetűnő következetlenséggel. Míg a Fulci-filmográfia a kiemelt munkatársak listáját is tartalmazza, a Romero-táblázatból ez a hasáb teljesen hiányzik, a kislexikon egzakt definíciók helyett olykor csak zavaros benyomások összességét kínálja (lásd a camp esetében). Ugyan a bevezető nyíltan deklarálja, hogy a Fulci & Romero „nem ragaszkodik szigorúan a tudományos formákhoz”, a függelék fésületlensége a törzsszövegben is visszaköszön, és itt már az érdeklődő olvasó további tájékozódását is nehezíti. Bár a könyv használ lábjegyzeteket és a két nagy fejezetet (formailag teljesen eltérő) irodalomlista zárja, a pontos adatok megadásával a szerzők sokszor adósok maradnak. Orosdy gyakran hivatkozik „egyes forrásokra” és közelebbről meg nem nevezett interjúkra, de például a Fulcit elemző, többször hivatkozott feminista kritikus neve és tanulmányának címe sem derül ki a szövegből. Így a kötet hátránya nem abból fakad, hogy két eltérő attitűddel bíró szerző írásai kerültek egymás mellé – ez önmagában egy izgalmas koncepció –, hanem hogy a végiggondolatlan technikai megoldások a kötet használhatóságát és a szövegek színvonalát is rontják.

Orosdy és Schreiber portréi között elsősorban az elemzéshez való viszonyuk jelent számottevő különbséget. Míg előbbi leginkább gazdag háttérinformációkra és az egyes filmek értékelésére koncentrál, éppen csak megemlíti a fontosabb olvasatokat (mint a szem és a kín viszonya Fulcinál), viszont különös hangsúlyt fektet Fulci vélt személyiségrajzának felskiccelésére, a Király Jenő-i szellemiségben fogant Romero-fejezet jóval bátrabban értelmezi a filmkorpuszt, a legelterjedtebb interpretációk mellett a filmek lehetséges vallásos, illetve a zombi-motívum filozófiai olvasatát is felkínálva. Közös pont viszont a két írásban, hogy tételesen ismertetik a szerzők filmjeit, így a Fulci & Romero afféle filmguide-ként is használható, hiszen egy-egy oldalban összefoglalja a művek tartalmát, gyártási hátterét és lehetséges olvasatait, emellett Orosdy fejezete tartalmaz egy katalógust Fulci fontosabb kézjegyeiről és visszatérő témáiról, amibe viszont általánosságukban semmitmondó tételek is bekerültek, mint a „kreatív történetmesélés” vagy a „kiváló színészi alakítások”. A Fulci & Romero szakkönyvként és ismeretterjesztő kiadványként éppoly hullámzó minőségű, mint a tárgyalt szerzők életműve, amiben izgalmas ötletek („Fulci szerint Isten létezik, csak a fájdalom Isteneként,” 130. old.) keverednek banális meglátásokkal („Fulcinak voltak barátai”, uo.). Szigorúbb szerkesztői jelenlét híján a kötet legalább annyira kihagyott ziccer, mint amennyire üdvözlendő kezdeményezés.

 

Kontraszt Plusz Kft. Pécs, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/11 34-34. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12017