KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/február
• Reményi József Tamás: Szemszám, pirburg, párkáp Idő van
• Koltai Ágnes: A harmincötödik év Beszélgetés Gothár Péterrel
• Greskovits Béla: A szétesettség enciklopédiája Portré helyett
• Csaplár Vilmos: „Amikor úgy érzik, hogy a feladat elvégezetlen”
• Bódy Gábor: Új videóműfajok
• Bódy Gábor: K+ videóprogram; Új videóműfajok – Működési vázlat
• Bódy Gábor: Tüzes angyal Forgatókönyv Valerij Brjuszov regénye alapján
• N. N.: Bio-filmográfia Bódy Gábor
• Bikácsy Gergely: Madagaszkár Hideglelés
• Tőkei Ferenc: A Zarándokének filmen Narajama balladája
• Radevszki Teodor: A legenda szelleme Higasijamai beszélgetés Imamura Sohejjel
• Báron György: A játék határai Vera Chytilová filmjeiről
• Pošová Kateřina: Humorral vagy gúnyosan Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Polidor, Cretinetti és Roberti-Leone Pordenone
• Zalán Vince: Protézis-erkölcs Mannheim
• Székely Gabriella: A hátrányos helyzetű svájciak Nyon

• Bikácsy Gergely: Az álomjátékos Jacques Rivette portréjához
• N. N.: Jacques Rivette filmjei
• Böszörményi Géza: A Kitton-rejtély
• N. N.: Buster Keaton jelentősebb filmjei
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Juliette sorsa
• Upor László: Frances
• Kapecz Zsuzsa: Kék villám
• Harmat György: Balekok
• Hegyi Gyula: Szexmisszió
• Hegyi Gyula: A selyemfiú
• Gáti Péter: A bosszúállás ideje
• Baló Júlia: Poszeidon katasztrófa
• Vida János: A-Q hiteles története
• Faragó Zsuzsa: Mátyás, az igazságos
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

Nyócker-stíl

Józsefvárosi távlatok

Kemény György

A szauszparkos lazaság ezerszer rokonszenvesebb, mint az izzadva kikínlódott kompjuter-realizmus.

 

Nyócker! a nyóckerben. Merthogy történetesen az Urániában láttam a (végre) egészestés az új magyar animációs filmet, a Nyócker!-t. Odamenet elolvastam a Filmvilág kritikáját, azóta is több jó, telitalálat értékelést láttam. Mi maradt nekem? A forma. „Csak a forma kedvéért” írok tehát (az idézőjel az ismert viccre utal, amelyben egy hölgy válaszol így az őt banánnal kínáló úrnak), azaz e mozi képzőművészeti, grafikai vonatkozásairól. Ami elég nehéz feladat. A Nyócker!-ben sokkal fontosabbnak tűnik a remek, pontos forgatókönyv, a szociológia, a szöveg, a zene, a szöveg-zene-együtt, azaz a klipek, a játékfilmes erények, mintsem a mindezt leképező animáció, tehát a grafikai megjelenés. Nagyon sokban nem változott volna a végeredmény, ha színészekkel, élő nyóckeri táj-felvételekkel, valódi díszletek közt forgattak volna az alkotók. Már csak azért sem, mert zavarba ejtően élethű másolatok a színészek, barátok, civilek fotókból precízen átrajzolt animált portréi. És mégis tetszik a Nyócker! képi megjelenése! Miért is? Mert egy – talán egyedülálló – kísérlet tanúja voltam, mely megpróbálja egy filmben egymáshoz közelíteni a mai animáció két szélét, azaz a teljes fotórealista 3D-s digitális rajzfilmet és az épp csak jelzésszerű, felvállaltan, tudatosan pofonegyszerű, és csak síkszerű, imádni valóan bugyuta grafikájú kult South Park-stílust. Borotvaél, vékony jégen korcsolyázás, ahogy többször is látható, amint a szereplő szinte fotóarca premier plánban közeledve lendületes kézirajzzá lazul. Csacsiság is lehetett volna ebből, de a rendezőknek, Gauder Áronnak és Novák Eriknek sikerült ép bőrrel megúszniuk ezt a bátor kísérletet. A másik formai újdonság, hogy a testeknél jóval nagyobb arcok – ez még nem lenne nóvum, Walt Disney már az ősidőben feltalálta, valószínűleg a több évszázadnyi újságkarikatúrák mintája nyomán – stílusban is, mozgásban is külön életet élnek. Élénkek, kreatívak, szenvedélyesen beszélnek, kiabálnak, grimaszolnak (szokatlanul kitűnően, vagy az élő modellek, vagy a híres osztrák grimaszos szobrász Messerschmidt inspirációjára), míg testecskéik lazán passzívak, „alszanak” alattuk, ha a néha előtörő kar- és kézgesztikulálást leszámítjuk. Még csak nem is folytatják stílusban a fejek a testeket, látszik a nyakakon a vágás (vér nélkül), ahol a két rész összeér, kicsit úgy, mint a régi bábszínházban, ahol a csupaszövet figurákat színesre festett gipsz-fejek koronázták. Ez is működik, egy idő után el is felejtkezünk róla, élvezzük a mozgó képregényt, az ízesen ronda gettónyelvet, a rapet, a naprakész zenét, mi is tinikké válunk. Ez a szauszparkos, Buttheades nemtörődömség, lazaság ezerszer rokonszenvesebb számomra, mint a kompjuterekből izzadva kikínlódott, valóságot imitáló (minek is?), de mégiscsak fogpasztástubusból kinyomottnak látszó, minket mostanság letámadó egész-estés animációs filmek sora. Amivel viszont a Nyócker! agyonemlegetett origónkon, a South Parkon túllép, minden egyes kép jólkomponáltsága okán, az a színek európaiasan kultúrált összehangoltsága, sőt: visszafogottsága. Látszik, hogy az alkotó csapat már megfordult a Szépművészeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Louvre-ban és a Kunsthistorischesben is (Beavisék viszont nem). És hogy mi árulkodik fenti erényeikről leginkább? A gyönyörű józsefvárosi tájképek! Megvallom, engem még a filmbemutató előtt egy újságban látott, kétoldalas, madártávlatú Nyócker!-festmény inspirált erre az írásra, és maga a mozi vissza is igazolt. Ilyen kulturált, gyengéd szeretettel, nappal, este, vagy éjjel ábrázolt városi tájképeket animációs filmen még nem nagyon láttam, talán Utrillo omló-bomló Montmartre ábrázolásain látszik ilyesfajta bensőséges szeretet, vagy Kurosawa Dodeskaden filmjében a lepukkant japán bádogviskó-város iránti gyengédség volt hasonló. Amit sajnálok, az épp a film „fantasy” opusza, azaz az olajcsinálás különben is elkapkodott, grafikailag is elsietett epizódja. Még én, a „lebutított” kompjutergrafikus is tudom, hogy az itt szereplő mamutsereg hogyan készíthető el szinte percek alatt „másol” és „beilleszt” billentyűk nem is túl gyakori nyomkodásával, amitől a rajz akár még jó is lehetne, de sajnos nem az. Írás közben átfutottam a Taschen kiadásában most megjelent Animation Now! című vaskos kötetet, amely több száz alkotó és stúdió bő, képes bemutatásával teljes keresztmetszetét adja a világ jelenlegi animációs művészetének, de a Nyócker! formavilágára senki nem emlékeztetett benne így elsőre, azaz a filmet létrehozó csapat egyéni stílust munkált ki, aminél nagyobb dicséretet nehéz elképzelni teleséma, teleutánzás, nekülönbözzekmásoktól világunkban. Várom a folytatást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4848