KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/február
• Reményi József Tamás: Szemszám, pirburg, párkáp Idő van
• Koltai Ágnes: A harmincötödik év Beszélgetés Gothár Péterrel
• Greskovits Béla: A szétesettség enciklopédiája Portré helyett
• Csaplár Vilmos: „Amikor úgy érzik, hogy a feladat elvégezetlen”
• Bódy Gábor: Új videóműfajok
• Bódy Gábor: K+ videóprogram; Új videóműfajok – Működési vázlat
• Bódy Gábor: Tüzes angyal Forgatókönyv Valerij Brjuszov regénye alapján
• N. N.: Bio-filmográfia Bódy Gábor
• Bikácsy Gergely: Madagaszkár Hideglelés
• Tőkei Ferenc: A Zarándokének filmen Narajama balladája
• Radevszki Teodor: A legenda szelleme Higasijamai beszélgetés Imamura Sohejjel
• Báron György: A játék határai Vera Chytilová filmjeiről
• Pošová Kateřina: Humorral vagy gúnyosan Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Polidor, Cretinetti és Roberti-Leone Pordenone
• Zalán Vince: Protézis-erkölcs Mannheim
• Székely Gabriella: A hátrányos helyzetű svájciak Nyon

• Bikácsy Gergely: Az álomjátékos Jacques Rivette portréjához
• N. N.: Jacques Rivette filmjei
• Böszörményi Géza: A Kitton-rejtély
• N. N.: Buster Keaton jelentősebb filmjei
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Juliette sorsa
• Upor László: Frances
• Kapecz Zsuzsa: Kék villám
• Harmat György: Balekok
• Hegyi Gyula: Szexmisszió
• Hegyi Gyula: A selyemfiú
• Gáti Péter: A bosszúállás ideje
• Baló Júlia: Poszeidon katasztrófa
• Vida János: A-Q hiteles története
• Faragó Zsuzsa: Mátyás, az igazságos
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lutra

Ardai Zoltán

 

Mintha Homoki-Nagy István eddig ismeretlen, negyedszázada dobozban felejtett filmjét látnánk: az epikus szerkezet, a patinás, kellemetessé érett provinciális modor kísértetiesen emlékeztet a magyar természetfilmezés egyik legfőbb mesterének 1960 körül készült műveire. Hárs Mihály Lutrája, hasonlóan nagy műgonddal is készült; ha hajlandók vagyunk a természeti szépségeket bizonyos regényesség-hatással azonosítani, méltán mondhatjuk: gyönyörűek Borbély János folyóparti flóra-képei. A nehezen filmezhető, víz alatti és erdei állatszereplők nagyjelenetei is vitathatatlan rendezői szakértelmet árulnak el. Fájdalom, éppen Lutra, a remetevidra alakja marad a kelleténél ködösebb. Hárs vidrája csak ”egy vidra” sehogysem lényegül Lutrává, Fekete István filmbeli hősének megfelelőjévé. Már-csak azért sem, mert sohasem látjuk igazán jól. Látunk persze olykor a vízben siklani vagy a szárazra kúszni valamit, ami... – bár azt el kell ismernünk, hogy nem csupán egy zsinegen húzogatott bundadarab vagy beáztatott szőrcsomó, arra azonban hiába várunk, hogy megtudjuk, milyen a vidra-pofa, a vidra-nézés és így tovább. Szó annál több esik Lutráról („...tél közeledtével gyakran kizökken megszokott életritmusából. No de menjünk, fiúk!”).

A regény cselekményéhez való rendezői hűség szerencsétlen következménye, hogy a filmben a Fekete István-i teremtés legkevésbé remek vonásai dominálnak, s ezek is rontott formában. A nemzeti-biedermeier színezetű „ifjúsági” emberábrázolás úgy szorítja itt háttérbe az állatsorsokat, mintha bárki képes lenne komoly érdeklődéssel figyelni arra, vajon Lutra „nagy” ellenfele, Miklós, a tenyérbemászóan semmitmondó vadászlegény megtartja-e állását, megházasodik-e stb. A film sugallatai így kissé összekuszálódnak. Lutra itt főként a hűlt helyén heverő, tréningszerűen kivégzett halak véres tetemeiből ismerszik meg, amelyeket a partjáró halász és a vadász szemszögéből látunk – így ugyanolyan nehéz átadnunk magunkat a vidra-szabadság tiszteletének, mint mondjuk a görényszeretetnek.

A Lutra legsikerültebb képsorain nem vidrák, hanem rókák szerepelnek (valamint egy zsákmányra-csapó, majd a zsákmány fölött hullámzó-bámuldozó bagoly); a rókákról olyan sokat tudunk meg a filmből, hogy már vérengzéseikben is méltányoljuk őket. Amikor egy tyúk rókalyukbeli széttépetését szemléljük, ősösztönös élvezetünkhöz erkölcsi támaszték is kínálkozik: a róka intelligens és szabad állat, a tyúk viszont nemcsak ostoba, de háziállat is, olyan kóclények szolgálatában, mint Miklós, a vadász és ismerősei.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5700