KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Julie DeMarco

Hungler Tímea

 

Érzékeny, együttérző filmet rendezett Matt Reeves az összekuszálódott emberi kapcsolatokról a Miramax legújabb produkciójában. Hősünk, Tom, a pályakezdő építész, egy szép napon megrázó telefont kap: felkérik, mondja ő a halott iskolatárs temetésén a gyászbeszédet. A gond csupán az, hogy Tom bármennyire igyekszik, nem tud visszaemlékezni a jobblétre szenderült fiúra.

A morbid alaphelyzet megadja filmünk hangvételét: enyhe szociológiai ihletettségű tragikomédiát láthatunk a vásznon. Tom, hűen a történet atmoszférájához, gátlásos anti-macho, szomorú bohóc, amolyan ezredvégi Harlequin. Baráti köréhez hasonlóan az amerikai yuppie-világ mindennapjait éli, amikor a gyászos fordulat új színt hoz saját és társai életébe, felszínre hozva ezzel a közöttük fennálló elfojtott feszültségeket.

A temetés, a halál Tom számára egy új élet kezdetét jelenti; a tragédia meghozza a régóta várt, ám megkérdőjelezhető boldogságot: összemelegszik az elhunyt anyjával, miközben ismét lángra lobban egykori plátói szerelme, az időközben felbukkant Julie iránt. Az egyes szereplők nézőpontjait, motivációit megértő melegséggel ábrázolja a film; a komikus helyzetekre a szomorú alapszituáció nyomja rá a bélyegét, a tragédiát viszont távolságtartó irónia lengi át. Mielőtt azonban a néző édes-bús önsajnálatba ringatná magát, egy váratlan fordulat – kétes értékű happy endként – megoldást hoz. Ám ez sem kérdőjelezi meg annak hitelességét, amiről – barátságról, szerelemről, összetartozásról, elszakadásról, életről, halálról – a morbid szüzsé köré fölépült film valójában szól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/09 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3799