KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Intruderek támadása

Békés Pál

 

A film első kockáin egy bevetésre induló amerikai vadászbombázó hasítja Vietnam egét, a dátum: 1972. szeptember 10. (Csak mellékesen: éppen ekkor kezdtem a gimnázium harmadik osztályát, és azért drukkoltam, hogy az ilyen gépeket lelőjék.) A visszatérő repülőt egy rizsföld széléről lövöldöző paraszt eltalálja, az egyik pilóta meghal. (Csak odavetőleg: számomra akkortájt e vadászpuskával Phantomokra durrogtató mezítlábas partizánokban öltött testet a hősiesség.)

A túlélő pilóta bosszút esküszik, és új társával – egy háborúért rajongó mániákussal nekivág a tilosnak: Északra röpülnek. Szétbombázzák a Hanoiban felhalmozott légvédelmi rakéta-tartalékot. A fiúk tökösek, a tűzijáték látványos, úgy ég a makett, hogy kishíján lángra kap a terepasztal lába is.

Fordulat No. 1.: a fiúkat elítéli a hadbíróság, mert bár a katonák megnyerték a háborút (mint a huzat), de a civilek gátolják őket (a franc a seggfejükbe) így hát Északot támadni sajnos tilos. A fegyelem mindenek fölött.

Fordulat No. 2.: A fiúkat felmentik, mivel az elnök közben elrendelte Hanoi bombázását, ők tehát hősök, akik egy héttel megelőzték korukat. A nemzet érdeke mindenek fölött.

Fordulat No. 3.: A fiúkat megrovó parancsnoknak szintén bombázhatnékja támad, ám gépét lelövik. A fiúk megmentésére sietnek. Aki szereti a háborút, meghal.

(Morál No. I.) Ám a másik megtanítja a vietkongot kesztyűbe dudálni és kimenti főnökét (Morál No. II.).

A film tehát fordulatokban és tanulságokban gazdag.

A Vietnamról készült immár sokrészes Saga egyezményes elemei közé tartozik, hogy csakis az amerikaiakról esik szó. A vietnamiak prostituáltak a bordélyban, vagy sárga egyenmajmok Kalasnyikovval. Ebből következően az amerikai halál tragikus, hiszen arccal és egyéniséggel rendelkező lény pusztult el, vagyis ember. A vietnami halál viszont oly természetes, mint hogy nappal világos van, hiszen a vietnami nem egyéb mint napalmmal pörkölt sárga kenőcs a dzsungel alján, és ha visszalő, akkor kenőcs ölt embert, tehát pusztulnia kell. (A háború washingtoni emlékműve egyenként nevezi meg az ötvenötezer amerikai áldozatot. Egy NBC műsorban a nyilatkozó megemlítette: kétmillió vietnami pusztult el. A riporter kijavította: ő úgy tudja, hárommillió. Azután kiegyeztek: nagyjából ennyi.) Ez a szemlélet uralja szinte valamennyi Vietnamtörténetet, függetlenül attól, hogy az alkotók egyébként hogyan vélekednek a háborúról és az amerikai szerepről.

A film végén győztesen villognak a hófehér fogak és egyenruhák, még a gézkötés is „Vár a haditengerészet-típusú reklámízű maszkulin esztétikumot sugároz. Ragyog a nap, kék a tenger, dúl a bajtársi szeretet. És látva látjuk, hogy Hollywoodban megfordult a szél. A vereséget követő, olyannyiszor elemzett önbizalomvesztés és ön-marcangolás a múlté. Elég volt. Végül is megtáncoltattuk őket, igaz-e? Végül is a jó ügyért harcoltunk, igaz-e? Végül is a történelem minket igazolt, igaz-e?

Ha a néző hajlandó elfogadni, amit a gyengécske produkció harsogva sugall, akkor olyasfajta gondolatokkal tápászkodik az ülésről: íme még egy háború, amelyről rosszul tudtuk, hogy ki, miért vívta, ki nyerte és ki veszítette el – de hát az ember lassanként belejön. Igaz-e?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/07 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4161