KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Juno

Tüske Zsuzsanna

Juno – amerikai, 2007. Rendezte: Jason Reitman. Írta: Diablo Cody. Kép: Eric Steelberg. Zene: Kimya Dawson és Matt Messina. Szereplők: Ellen Page (Juno), Michael Cera (Bleeker), Jennifer Garner (Vanessa), Jason Bateman (Mark), Olivia Thirlby (Leah). Gyártó: Fox Searchlight Pictures / Mandate Pictures. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 92 perc.

 

A derült égből villámcsapásként érkező terhesség motívuma nem új keletű a vígjátékok konfliktuskészletében, legyen szó a 90-es évek egyik remekéről, a kisrealista bájú Méregzsákról, vagy akár a tavalyi év kellemes, már-már groteszkbe hajló meglepetéséről, a Felkoppintváról. Az idei leányanya-történet, mely a skálán inkább brit tématársához közelít, elődeinél keserédesebb formában kerül vászonra, az irónia legfinomabb színeivel festve.

Az áldozat ez esetben a tizenhat éves címszereplő, a legnemesebb értelemben vett koravén különc Juno, aki az ugyancsak kívülállónak mondható osztálytársával lezavart szüzességbúcsúztató bulit követően nem csupán kellemes emlékeket, de egy terhességet is magáénak tudhat a tic-tac rajongó hosszútávfutó jóvoltából. Ahogy a végeredmény bizonyossá válik, a lány rövid habozás után úgy dönt, mégsem az ilyenkor általános eljáráshoz folyamodik, inkább megszüli a gyermeket, és keres hozzá egy harmonikus körülmények között élő házaspárt. Látszólag meg is találja a legtökéletesebb alanyt egy gyerek után sóvárgó, kedves, fiatal párosban, de ahogy lassan telnek a hónapok, Junónak rá kell ébrednie, a felnőtté válás nem neki a legnehezebb feladat – ráadásul néha életfogytig tartó folyamat.

Jason Reitman filmjének érzékeny játékossággal felépített apró univerzuma tulajdonképpen a kívülállók birodalma, de a kiváló érzékkel végrehajtott karakterformálásnak köszönhetően a figurák mégsem billennek át a vesztes-csodabogár határvonalon, ehelyett szeretetreméltó, kiforrott alakok maradnak – így lehet a legsárgább futósortot viselő mafla kamaszból érett társ, a kutyabolond mostohából odaadó anya. A rendező előző nagyjátékfilmjével, a Köszönjük, hogy rágyújtott!-tal már bizonyította szatírához fűződő vonzalmát, ami láthatóan nem hunyt ki, csupán az éles vonalakkal felrajzolt színtiszta szarkazmust bársonyos melankólia tompítja ebben a cizellált humorú, szívmelengető alkotásban.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9358