KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/április
POSTA
• Kovács Dénesné: Ki nem ismeri Hammettet?
FILMSZEMLE
• Ágh Attila: Kényszerfiatalok és a történelem
• Schubert Gusztáv: Töredékek dramaturgiája Beszélgetés Székely Gáborral
• Zalán Vince: A krónikás ember Bábolna
• Reményi József Tamás: Övön alul Falfúró
• Szilágyi Ákos: A rendetlenség varázsa Beszélgetés az elfogulatlan filmezésről
• Koltai Ágnes: Hollywoodi suszterek Szerelem első vérig

• Hankiss Elemér: Üde és gyilkos naivitás Keserű igazság
• Faragó Vilmos: Háború és háború Jöjj és lásd
• Ardai Zoltán: Boldogságmontázs Dziga Vertov, a filmszem-ember
• Bikácsy Gergely: Hidegtál, sok késsel Bűnügyi film francia módon
FESZTIVÁL
• Báron György: Tükröződések London

• Mándy Iván: Marlene Dietrich
• Dárday István: Az elmulasztott reform Vita a filmgyártásról
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Nincs kettő négy nélkül
• Nóvé Béla: A kövek ura
• Báron György: A tiszteletbeli konzul
• Kapecz Zsuzsa: Vitorlás a láthatáron
• Máté J. György: A smaragd románca
• Upor László: Vaskos tréfa
• Baló Júlia: Mi lenne, ha...
• Farkas Ágnes: Váratlan fordulat
• Mészáros István: Nap, széna, eper
• Bérczes László: A borotvás gyilkos
• Vida János: Fehér lótusz
TELEVÍZÓ
• Szekfü András: A műsorszóró műhold jelen és jövője Televíziók versenye
• Boros István: A hold árnyékában... Budapestről nézve
KÖNYV
• Ardai Zoltán: Marlene, stílus nélkül

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Nagyi Project

Sors-játék

Soós Tamás Dénes

A Nagyi projekt a fiatalok nyelvén faggatja a történelmet.

 

A Nagyi projekt (Granny Project) friss, szellemes és megrázó dokumentumfilm. Hihetetlen életöröm sugárzik belőle – pedig a holokausztról szól, és azokról a traumákról, amiket a XX. század tartogatott Európának. A Nagyi projekt vállalása, hogy ezt a közbeékelt „pedig”-et kiradírozza. Hogy ne gondoljuk többé úgy, hogy a történelemről csak pátosszal szabad beszélni, mert az irónia, a játékosság, a kíváncsiság többet ér, mint a kötelező megrendülés. Legalábbis akkor, ha meg akarjuk szólítani a fiatal generációt, aminek a II. világháború már nem személyes tragédia, csupán egy fejezet a történelemkönyvből.

Három fiatal, az angol Meredith Colchester, a német Ruben Woodin-Dechamps és a magyar Révész Bálint faggatja a nagymamáját arról, hogyan élte meg a II. világháborút. Az angol nagymama (Rozanne Colchester) kódfejtőként dolgozott a hírszerzésben, munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a britek kilőjenek egy német repülő-köteléket, ami katonák feleségeit és gyerekeit szállította haza. A német nagymama (Gudrun Dechamps) táncosnak készült, de korán elvesztette apját, mert az önkéntesnek jelentkezett a háborúba, férje pedig hosszú évekig szovjet munkatáborban raboskodott. A magyar nagyi (Révész Lívia) pedig a dachaui lágert élte túl, hazatérve kommunista lett és filozófiatanár, aki a 80-as évekig hitt abban, hogy emberarcú lehet a szocializmus. Történetükben ott van minden, amit a holokausztról, a világháborúról, és az azt követő diktatúrákról másfél órában elmondani érdemes. Hogy a győzelem, amiért az angol unoka nemzeti büszkeséget érez, a nagymamának kitörölhetetlen trauma, mert jól végzett munkája miatt tucatnyi ember haláláért felelős. Hogy a nácizmus még az ártatlanokat is örökös szorongással és bűntudattal töltötte el, amit generációról generációra adnak tovább a németek, és ez még a mostani menekültpolitikájukat is befolyásolja. A legérdekesebb mégis az, ami a három eltérő habitusú nagymama sorsában közös: ahogyan elcsábultak, majd kiábrándultak egy ideológiából. A németet kislányként a nemzetiszocialista felvonulások eufóriája legyintette meg, az angol a brit gyarmatbirodalom világjobbító szándékában hitt, a magyar pedig a kommunizmusban, amíg egy veszteség mindegyikőjüket meg nem ingatta a meggyőződésében. Ha valamit, hát ezt tudják hasznosítani történetükből az unokák: a bizalmatlanságot az egyszerű, fekete-fehér válaszok iránt, amit a bonyolult problémákra kínálnak az erőskezű vezetők, és ezzel a leegyszerűsítéssel újra meg újra elismétlik a történelem hibáit.

A Nagyi projektben végig ott lüktet ez a kérdés: mit tudnak kezdeni a 21. századi fiatalok a 20. század örökségével? Hogyan tudják megőrizni a múltat, amit a nagymamák is inkább elfojtanának? Révész Bálinték válasza meglepően egyszerű, és hatásos: játékkal, méghozzá szerepjátékkal, mert így kerülhet közel mindenkihez a tabusított múlt. A Nagyi projekt tiszteletlen film, de épp ezért lehet felkavaróan őszinte. A háború, a zsidók kilakoltatása például lövöldözős videójátékként elevenedik meg a pesti gangon, mert a mai fiatalok leggyakrabban így találkoznak vele, a párhuzamban pedig sokkal több a keserű irónia, mint gondolnánk, hiszen a náci propaganda ugyanúgy dehumanizálta az ellenségeit, ahogy a számítógépes játékban sincs tétje annak, ha kiolt valaki egy életet, hiszen nem egy embert lőtt le. A szerepjátékban pedig részt vesznek a nagymamák is, akiket visszautaztatnak a fiatalságuk helyszíneire, hogy eljátsszák a kamerának, hogyan fejtettek kódot, hogyan balettoztak, hol raboskodtak, és közben felszakadnak az emlékeik, amiket annyira eltávolítottak maguktól, hogy már egy másik emberről szóló filmként peregtek a szemük előtt. A Nagyi projekt az emlékezés és az elmúlás szívszorító mementója: ahogy a tolószékes német nagymama táncmozdulatra emeli a kezét, abban ott van minden keserűsége annak, hogy az apja miatt nem lehetett táncos, és minden öröm, amit ez a gáláns mozdulat jelent neki – és az, hogy még egyszer, talán utoljára, átélheti. És ott van az is, ahogy kibontakozik és elmélyül a kapcsolat unoka és nagymama között, és megszületik az az őszinteség, ami a köztes generációval nem tudott a szülői felelősség és az össztársadalmi elfojtás miatt.

A Nagyi projekt ben végre eufória hatja át az idősekkel tartott kapcsolatainkat, mert nem a generációs szakadék, hanem a közös nevező domborodik ki benne. Az a felszabadultság, az a játékosság, amivel a mai fiatalok és az elmúlás kapujában álló öregek az élethez viszonyulnak. A felütésben kerekesszékkel futnak nagymamák és unokák, alatta pörgős elektronika dübörög, az arcokon mosoly feszül. Ebből a megregulázhatatlan életörömből önfeledt, humoros, eklektikus (film)nyelv születik, amin kötöttségek nélkül lehet beszélgetni a történelemről. Egy olyan nyelv, amin a leginkább érdemes.

 

Nagyi projekt (Granny Project) – magyar-angol-német dokumentumfilm, 2018. Rendezte: Révész Bálint, Meredith Colchester, Ruben Woodin-Dechamps. Kép: Ruben Woodin-Dechamps. Zene: Márkos Albert. Hang: Erdélyi Gábor Vágó: Szalai Károly. Producer: Kántor László, Révész Bálint. Gyártó: Gallivant Film / Új Budapest Filmstúdió. 89 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 25-26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13692