KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/április
POSTA
• Kovács Dénesné: Ki nem ismeri Hammettet?
FILMSZEMLE
• Ágh Attila: Kényszerfiatalok és a történelem
• Schubert Gusztáv: Töredékek dramaturgiája Beszélgetés Székely Gáborral
• Zalán Vince: A krónikás ember Bábolna
• Reményi József Tamás: Övön alul Falfúró
• Szilágyi Ákos: A rendetlenség varázsa Beszélgetés az elfogulatlan filmezésről
• Koltai Ágnes: Hollywoodi suszterek Szerelem első vérig

• Hankiss Elemér: Üde és gyilkos naivitás Keserű igazság
• Faragó Vilmos: Háború és háború Jöjj és lásd
• Ardai Zoltán: Boldogságmontázs Dziga Vertov, a filmszem-ember
• Bikácsy Gergely: Hidegtál, sok késsel Bűnügyi film francia módon
FESZTIVÁL
• Báron György: Tükröződések London

• Mándy Iván: Marlene Dietrich
• Dárday István: Az elmulasztott reform Vita a filmgyártásról
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Nincs kettő négy nélkül
• Nóvé Béla: A kövek ura
• Báron György: A tiszteletbeli konzul
• Kapecz Zsuzsa: Vitorlás a láthatáron
• Máté J. György: A smaragd románca
• Upor László: Vaskos tréfa
• Baló Júlia: Mi lenne, ha...
• Farkas Ágnes: Váratlan fordulat
• Mészáros István: Nap, széna, eper
• Bérczes László: A borotvás gyilkos
• Vida János: Fehér lótusz
TELEVÍZÓ
• Szekfü András: A műsorszóró műhold jelen és jövője Televíziók versenye
• Boros István: A hold árnyékában... Budapestről nézve
KÖNYV
• Ardai Zoltán: Marlene, stílus nélkül

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Kardos István (1942–2002)

Rózsa János

 

Hétfőn este órákat beszélgettünk terveinkről, hogy mihez kezdünk holnap és holnapután, elég volt, ő filmet ír, én rendezek. És másnap, kedden – nem akartam elhinni a hírt. Máig hihetetlen.

A görög drámaírók fantáziáját is próbára tenné az a tragédia sorozat, ami Pityuval, Pityu körül történt. Elvesztette feleségét, felnőtt fiát halálos baleset érte. Ezt soha nem tudta kiheverni. Azután meghalt bátyja, Feri, most nyáron temette édesanyját.

A sors kegyetlen csapásokat mért rá, pedig nem érdemelte. Talán az egyetlen ember szakmánkban, akiről soha, senki egyetlen rossz szót nem mondott. Nem is mondhatott.

Tíz játékfilmet csináltunk együtt. Ha számolni kezdem az együtt töltött időt, órákat, heteket, hónapokat – mintha a testvérem lenne. Nehéz megszokni a gondolatot, hogy nincs többé. Azt veszem észre, hogy magamat, magunkat sajnálom elsősorban.

 

*

 

Kardos István az egyetlen író Magyarországon, aki kizárólag filmet, forgatókönyveket írt. Össze sem tudom számolni, de biztosan több mint harminc játékfilmje meg is valósult. Óriási szám. Bátyjának, Kardos Ferencnek, Lugossy Lacinak, Erdős Palinak és másoknak írt. És a televíziós sorozatok, az iskolatévé, a Családi kör… Dőlt belőle a sztori, áradt belőle az ember szeretete.

Nemzetközi filmfesztiválok tucatjairól hozott haza díjakat. Legjobb film díja, legjobb első film díja, legjobb forgatókönyv díja… Össze sem tudnám számlálni, annyit.

Írók sorát pátyolgatta, önzetlenül segített filmhez rendezőket, kevesen tudtak úgy hozzászólni mások terveihez, mint ő. Évekig vezette a Hétfői Műhelyt, a Mafilm dramaturgiai műhelyét, ahol forgatókönyveket készítettek irányításával, közreműködésével, segítségével. Értéket „termelt”. Valakinek útjában lehetett, mert a műhelyt megszüntették.

Munkahelyén, a Duna Televízióban a dramaturgiát vezette. Pályázatok sorát nyerték el, megpezsdült a filmélet a televízióban, díjakat nyertek a Filmszemléken – ezután elvették tőle a pénzt, amivel a dramaturgia rendelkezett. Nehezen viselte, hogy legutóbb még a szobájából is ki akarták rakni.

Ami a legfájóbb, amit csak mi tudunk, mennyi remek történetet vitt magával. Ömlött belőle a humor, az egyedülálló látásmód, az óbudai téglagyár, ahol gyerekkorát töltötte, az iskola, ahol hosszú évekig tanított, a világ, ahol még írnia kellett volna, de nagyon sokat…

Mint mindenkinek, neki is jól esett az elismerés. Balázs Béla-díjig „vitte”. Fukar volt vele a szakma. Érthetetlen, hogy miért.

Az Objektív Filmstúdió örökös tagja. Ez a cím nem létezik, de őt megilleti.

A Stúdió legelső filmjét, a Pókfocit ő írta, és mindmáig, minden filmünk aktív alkotójának, munkatársának tekintjük. Mindig érdeklődéssel, izgalommal vártuk hozzászólását az ötletekhez, a forgatókönyvekhez. Ha megrekedt a munka, őt kellett megkeresni.

Mostantól kezdve azon gondolkodom: mit mondana a Pityu, ha látná, ha olvasná.

Igazságtalan volt vele a sors. És velünk is, hogy magunkra hagyott.

Sokkal nehezebb lesz nélküle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2733