KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/május
KRÓNIKA
• N. N.: Hírek Roger Leenhardt; Anne Baxter; Lilli Palmer
• N. N.: Hibaigazítás

• Kornis Mihály: A történelem csinos rabszolgái Jancsó Miklós olasz filjeiről
• György Péter: A mulandóság építészei A magyar film díszletvilága
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vége a misének? Nyugat-Berlin
• Antal István: Filmezzetek, testvéreim! Beszélgetés Jonas Mekasszal

• Bródy András: Mozi a víz alatt Vita a filmgyártásról
• Kovács András Bálint: A szorongás képei Az expresszionizmus és a film
• Márton László: Térfátum, síklátvány, ponteszme Fritz Lang filmjeiről
• N. N.: Fritz Lang filmjei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Bikácsy Gergely: A rejtőzködő kamera Eric Rohmer
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Képvadászok
• Bérczes László: Az elvarázsolt dollár
• Ardai Zoltán: Szerelmi lázálom
• Faragó Zsuzsa: A part
• Koltai Ágnes: Vad banda
• Kovács András Bálint: Végtelen nappalok
• Szemadám György: Elpidio Valdes
• Kovács András Bálint: Ottó, az orrszarvú
• Vida János: Aladdin és a csodalámpa
• Máté J. György: Egyéniség
• Gervai András: Háborúban nőttem fel
• Bársony Éva: Patorale Heroica
• Hegyi Gyula: A lótolvaj lánya
KÖNYV
• Almási Miklós: A maradandóság katalógusa
• Fáber András: Ember, gép, idő

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Izland

Lélegezz!

Észak-déli átjáró

Géczi Zoltán

Baltasar Kormákur Izland legfontosabb exportcikke Björk óta.

Hegek, élõ emberi szervek, formaldehidben konzervált magzatok a vásznon – Baltasar Kormákur filmjei kíméletet nem ismerve hozzák a nézõ tudomására, hogy mindannyian a biológiai törvények fennhatósága alatt állunk, s bár egyre többet tudunk a humán genomról, eme hatalom kegyeit mindhiába keressük. A Vérvonal (Mýrin, 2006) szereplõihez hasonlóan a Lélegezz! (Inhale, 2010) karakterei is DNS-katasztrófák áldozatai, akik tetemre hívják a sorsot, és a görög tragédiák hõseihez hasonlóan küzdenek a fátum ellen. Intellektussal, akarattal, erõvel próbálnak felülkerekedni a predesztináción, s emberhez méltó küzdelemben szenvednek elkerülhetetlen kudarcot, hogy bukásuk által arathassanak morális diadalt a vak végzet felett.

A Lélegezz! olyan világba ragadja el a nézõt, amelyet épelméjû ember aligha akarhat megismerni. Az államügyészként dolgozó Paul Stanton (Dermot Mulroney) lánya tüdõátültetésre vár, a kétségbeesett férfi minden más lehetõség kimerítését követõen az illegális szervkereskedelem szolgáltatásai által próbál idõt s életet nyerni gyermeke számára. A transzplantációs feketepiac profijai között, a mindenre kiterjedõ korrupció és erõszak törvényeihez alkalmazkodva gyorsan megtanulja, hogy a kérdések mindig bajt hoznak, viszont az amerikai dollár univerzális gyógyír a problémákra. Stanton az írott törvényeket szemernyi tétovázás nélkül áthágva, minden kockázaton felülemelkedve, tántoríthatatlanul harcol lánya megmentéséért, mígnem a maga nyers brutalitásában szembesül tettei valódi következményével.

Az amerikai forrásokból finanszírozott film pont annyira brutális, amennyire azt a cselekmény megköveteli, miközben provokatív témája ellenére is törekszik a tárgyilagosságra, visszatetszõ prédikációk és kinyilatkoztatások nélkül képes fajsúlyos etikai dilemmák bemutatására. Kormákur jó szokásához híven nem folyamodott kézenfekvõ technikai megoldásokhoz, nem aggatott szûrõket a kamerára, nem vetett be látványos digitális trükköket, nem használta dramaturgiai mankóként a zenét; komoly színházi tapasztalattal rendelkezõ direktorként a forgatókönyvre és a színészekre építette fel a mozit. Bár a stáb kevés forgatási napot töltött Juarezben (a példátlanul magas bûnözési ráta miatt egyetlen társaság sem vállalta a produkció biztosítását, ezért a jelenetek javát Los Angeles környékén rögzítették), a nyomornegyedekbõl és irracionális mértékû erõszakból összetákolt mexikói nagyváros látványa sokkoló: Mexikó utoljára Soderbergh filmjében (Traffic, 2000) volt ennyire züllött és visszataszító, Óttar Guðnason kamerája pedig egy anatómusprofesszor szenvtelen precizitásával tárja fel a földi pokol újabb és újabb rétegeit.

A Lélegezz! a legcsekélyebb ellentmondásoktól mentesen igazolja, hogy Kormákur az amerikai filmgyártás szigorú törvények által szabályozott rendszerében elhullott európai rendezõkkel (Tom Tykwer, Oliver Hirschbiegel) szemben különösebb tévelygés nélkül találta meg az átjárót a két kontinens között. Elsõ nemzetközi munkája tiszta hangon elbeszélt, biztos mesterségbeli tudással megkonstruált, torokszorítóan õszinte film, de émelygõknek és megrögzött idealistáknak ellenjavallt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 17-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10796