KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/május
KRÓNIKA
• N. N.: Hírek Roger Leenhardt; Anne Baxter; Lilli Palmer
• N. N.: Hibaigazítás

• Kornis Mihály: A történelem csinos rabszolgái Jancsó Miklós olasz filjeiről
• György Péter: A mulandóság építészei A magyar film díszletvilága
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vége a misének? Nyugat-Berlin
• Antal István: Filmezzetek, testvéreim! Beszélgetés Jonas Mekasszal

• Bródy András: Mozi a víz alatt Vita a filmgyártásról
• Kovács András Bálint: A szorongás képei Az expresszionizmus és a film
• Márton László: Térfátum, síklátvány, ponteszme Fritz Lang filmjeiről
• N. N.: Fritz Lang filmjei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Bikácsy Gergely: A rejtőzködő kamera Eric Rohmer
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Képvadászok
• Bérczes László: Az elvarázsolt dollár
• Ardai Zoltán: Szerelmi lázálom
• Faragó Zsuzsa: A part
• Koltai Ágnes: Vad banda
• Kovács András Bálint: Végtelen nappalok
• Szemadám György: Elpidio Valdes
• Kovács András Bálint: Ottó, az orrszarvú
• Vida János: Aladdin és a csodalámpa
• Máté J. György: Egyéniség
• Gervai András: Háborúban nőttem fel
• Bársony Éva: Patorale Heroica
• Hegyi Gyula: A lótolvaj lánya
KÖNYV
• Almási Miklós: A maradandóság katalógusa
• Fáber András: Ember, gép, idő

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fújhatjuk!

Bori Erzsébet

 

Arról van szó, hogy manapság a szigetország bejönni látszik, majdnem olyan tuti hely, mint Irán, már ami a nemzetközi filmfesztiválok érdeklődésének oly kevéssé széles spektrumát illeti.

Egy jól elhelyezett Frears, egy váratlan Mike Leigh, de még egy brutális Ken Loach is pontokat jelenthet, szerencsés esetben, kokát, ippont.

Szóljon például a film a szénbányász vágyáról. Mire vágy a szénbányász, ha yorkshiri az istenadta. Tudjuk, a komlói komlóra, a pécsi pécsi Symphoniára. A yorkshiri is sörre és szimfóniára. Dallamra. Mert minden bányász lelkében dal van. Margaret Thacher bezáratta a bányákat, mert nem volt neki filhallása az aknászok panaszára. Pedig milyen szép is az, mikor mélyből száll fel a dal, mint gránitporos sóhaj, mint szénpor a szélcsendben. Mellesleg a csehek, a filmművészet zabolázhatatlan bányászlámpás kerti törpéi már a negyvenes évek végén nagyot tártak fel Velencében, mikor a Josef Mach (később Gojko Mitićes indiánfilmek direktora) rendezte Búgnak a tárnák című opusszal lenyomták a művelt mezőnyt. Mit búgtak, mit? Rezet búgtak azok is.

Szóval a vaslédi által szénporig alázott bányászbanda, habár a film során megszűnik néhányszor, végül mégis eljut a Royal Albert Hallba, ahol megnyeri a négyszáz méteres rezesbandaháborút, bányalóhosszal alighanem. És akkor köszönik, nem kérik. Visszautasítják kemény szavakkal, majd könnyű, szívlapátba markoló kézzel elcsenik a díszes serleget. Erkölcsi, fizikai és pirruszi győzelem birtokában dalolva buszoznak haza, áldva a jó szerencsét.

Azt hiszem, az ilyen mozira mondják, hogy, ha lemenne a bányába, följönne a szén.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1697