KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/május
KRÓNIKA
• N. N.: Hírek Roger Leenhardt; Anne Baxter; Lilli Palmer
• N. N.: Hibaigazítás

• Kornis Mihály: A történelem csinos rabszolgái Jancsó Miklós olasz filjeiről
• György Péter: A mulandóság építészei A magyar film díszletvilága
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vége a misének? Nyugat-Berlin
• Antal István: Filmezzetek, testvéreim! Beszélgetés Jonas Mekasszal

• Bródy András: Mozi a víz alatt Vita a filmgyártásról
• Kovács András Bálint: A szorongás képei Az expresszionizmus és a film
• Márton László: Térfátum, síklátvány, ponteszme Fritz Lang filmjeiről
• N. N.: Fritz Lang filmjei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Bikácsy Gergely: A rejtőzködő kamera Eric Rohmer
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Képvadászok
• Bérczes László: Az elvarázsolt dollár
• Ardai Zoltán: Szerelmi lázálom
• Faragó Zsuzsa: A part
• Koltai Ágnes: Vad banda
• Kovács András Bálint: Végtelen nappalok
• Szemadám György: Elpidio Valdes
• Kovács András Bálint: Ottó, az orrszarvú
• Vida János: Aladdin és a csodalámpa
• Máté J. György: Egyéniség
• Gervai András: Háborúban nőttem fel
• Bársony Éva: Patorale Heroica
• Hegyi Gyula: A lótolvaj lánya
KÖNYV
• Almási Miklós: A maradandóság katalógusa
• Fáber András: Ember, gép, idő

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A sziklák szeme

Wostry Ferenc

 

Lehet Wes Cravent utálni – mostanában horroristáknál szokás is – mégis, mondjatok még egy embert, aki évtizedente egyszer megújítja választott műfaját. Hetvenkettőben a szívemnek rendkívül kedves borzasztó-filmmel, a Last House On The Lefttel dobbantott, csak hogy öt évvel később sikerét megfejelje a Hills Have Eyes-zal. E két munkájának célpontja a középosztály: a Last House-ban egy drogos banda végez wasp lánykákkal, akiknek szülei véres bosszút állnak rajtuk, levetkezve ezzel burzsoá álcájukat, a Hills-ben pedig a nukleáris kísérletek által retardáltra mutált dolgozó osztály támadja le a kempingező (aránylag) jólszituáltakat.

Utóbbinak készítette most el a remake-jét Alexandre Aja.

A fiatalember előző munkája a remek Magasfeszültség volt, ez a semmiféle újdonságot nem tartalmazó, ugyanakkor bámulatosan hatásos slasher-film. Első amerikai melójának eredetiség-kvóciense szintén a nulla felé tendál, csak sajnos erről még annyi sem mondható el, hogy a moziszékbe szögezné a nézőt. A genetikai mutánsok kalandjainak emlékezetesebb fordulatai már Craven klasszikusában is pontosan így voltak megtalálhatóak, amit pedig a XXI. század valódi újításra alkalmatlan, erőlködve nyöszörgő forgatókönyvírói ráépítettek, az vagy felesleges, vagy teljesen ciki. Vagy ami a legrosszabb – és az ilyesmi a logikával amúgy is hadilábon álló horrorfilmek alól kirúgja a hadilábát: totál hülyeség.

Mert most őszintén: ha egy csapat szörnyszülött élve elégeti az apósodat, agyonlövi az anyósodat, szétloccsantja a feleséged fejét és elrabolja az alig pár hónapos gyerekedet, mivel mész utánuk, töltött pisztollyal vagy baseball-ütővel? A Hills Have Eyes 2006-os változatának figurái még véletlenül sem az alapvető logika alapján döntenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8614