KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/augusztus
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Imhol a fa és a tűz Cannes

• Szilágyi Ákos: Félistenek alkonya A szovjet háborús film régen és ma
• Rubanova Irina: „Nem orvosok vagyunk, hanem maga a fájdalom” Moszkvai tudósítónk beszélgetése Alekszej Germannal
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Citromok, fáraók Oberhausen

• Schubert Gusztáv: Új idők mozija Beszélgetés Tóth Jánossal
• Kornis Mihály: „Mindenből Egy, Egyből minden” Fragmentumok Erdély Miklósról
• N. N.: Életműtöredék
LÁTTUK MÉG
• Faragó Zsuzsa: Szerzetesek géppisztollyal
• Nóvé Béla: Tűzvonalban
• Hegyi Gyula: Nászút féláron
• Farkas Ágnes: Az ártatlanság bizonyítása
• Upor László: Támadás a Krull bolygó ellen
• Schreiber László: A láthatatlan ember
TELEVÍZÓ
• Szemadám György: Fehér zászlóval Macskássy Kati filmjeiről – két tételben
• Ardai Zoltán: Tartós maszkok Miskolc
KÖNYV
• Báron György: A mozdulatlan felszín
KRÓNIKA
• Gaál István: A Dajkánk...

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Neruda postása

Takács Ferenc

Michael Radford mindig szívesen készít látszólag szabványos és nyilvánvaló indítékú-célzatú filmet, amelyet valójában igen szabálytalan, s egyáltalán nem nyilvánvaló indítékból és célzattal készít el: így játszott ellene például az Ezerkilencszáznyolcvannégy is minden sablonos várakozásnak, amelyet az ilyen Orwell-feldolgozás iránt szokás támasztani. Most is valami egészen különösre vállalkozott: olyan filmet készített, amelyet manapság – enyhén szólva – nem illik készíteni, s olyan témáról, amelytől manapság menekülni illik, mint a dögvésztől. Egyszerűen fogalmazva: Michael Radford ezúttal egy szocialista-realista filmalkotással rukkolt ki.

A film 1953-ban játszódik, valahol a legszegényebb Délen. Egyik hőse történelmi alak: Pablo Neruda, a chilei kommunista költő, aki ebben az időben európai száműzetésben volt. A másik hőse egy tanulatlan falusi fiatalember, aki alkalmi postásként kézbesíti a Nerudához érkező leveleket és csomagokat. Kettőjük története a film meséje, s valóban mese: a költészetről és a kommunizmusról, a szerelemről, a hűségről, a barátságról és a harcról szóló, bámulatosan naiv és lefegyverzően őszinte legenda.

Mindez közben valamiféle különös – és egyáltalán nem naiv – retro-keretbe illeszkedik bele. Radford a falusi történet helyszíneit-szereplőit (beleértve a helybeliek beszélte dialektust is), a korai ötvenes évek olasz filmnyelvét, a neorealizmust gondosan felelevenítve viszi vászonra., igen hitelesen és hatásosan. (Már tíz évvel ezelőtti filmjében, a Máshol, máskorban is látszott, mennyire érdekli Radfordot az olasz filmhagyomány: a Skóciában játszódó második világháborús falusi történetet a Taviani-fivérek nyelvén beszélte el. Ez a mostani film egyébként – a rendező és a Nerudát alakító Philippe Noiret kivételével – „színolasz” produkció.) A naiv „szocreál” mese így különös és rejtélyes fénytörést kap: mintha valami rafinált archeológiai mutatvány tanúi lennénk, kihüvelyezhetetlen indítékú, de talán éppen ezért izgató és érdekes visszarévedést látunk egy praktice véglegesen eltűntnek vehető tudatvilágra és ábrázolásmódra. Olyan ez, mintha valaki 1995-ben megírná az Odüsszeia második részét, mégpedig ógörög nyelven, hexameterekben. Ami, ugyebár, bizarr képtelenség, ám, ha jól meggondoljuk…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1001