KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/augusztus
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Imhol a fa és a tűz Cannes

• Szilágyi Ákos: Félistenek alkonya A szovjet háborús film régen és ma
• Rubanova Irina: „Nem orvosok vagyunk, hanem maga a fájdalom” Moszkvai tudósítónk beszélgetése Alekszej Germannal
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Citromok, fáraók Oberhausen

• Schubert Gusztáv: Új idők mozija Beszélgetés Tóth Jánossal
• Kornis Mihály: „Mindenből Egy, Egyből minden” Fragmentumok Erdély Miklósról
• N. N.: Életműtöredék
LÁTTUK MÉG
• Faragó Zsuzsa: Szerzetesek géppisztollyal
• Nóvé Béla: Tűzvonalban
• Hegyi Gyula: Nászút féláron
• Farkas Ágnes: Az ártatlanság bizonyítása
• Upor László: Támadás a Krull bolygó ellen
• Schreiber László: A láthatatlan ember
TELEVÍZÓ
• Szemadám György: Fehér zászlóval Macskássy Kati filmjeiről – két tételben
• Ardai Zoltán: Tartós maszkok Miskolc
KÖNYV
• Báron György: A mozdulatlan felszín
KRÓNIKA
• Gaál István: A Dajkánk...

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Carmen

Tamás Amaryllis

 

Artisztikus, plebejus és szabad. A nyolcvanas évek Carmenjei (a hideg-szenvtelenül érzéki Maruschka Detmers, a lélegzetállítóan szép és fiatal Laura del Sol, a játékos-archaikus nyelven megszólaló Csokonai Lili vagy Brook megháromszorozott tragikus nőalakja) közül Rosi Carmenjére, Julia Migenes Johnson-ra illik legjobban Esterházy fenti meghatározása. A cigánymitológia szerint halált jelentő pipacsok mögül előbújva tűnik fel először a filmben, hogy „halálos párbaj” után, története végén az arénában döfje le a szerelem mártírjává tébolyodott Don José. A nárcisztikus okossággal, hatalmi ambíciókkal, kispolgári közönnyel egyaránt szemben álló érzéki létet megtestesítő Migenes félig görög, félig Puerto Rico-i (Béjart felfedezettje). Öntudatos, temperamentumos, lényét Rosi egyenesen egy Gustave Doré-illusztrációhoz hasonlította. A film tiszteletteljes adaptációja Mérimée–Bizet operájának, a zenekedvelők igaz örömére, olyan énekes sztárokkal, mint Placido Domingo, Ruggero Raimondi. Érdekessége még, hogy a 82-ben Saura filmjében Don Josét alakító (és azt koreografáló) Antonio Gades 84-ben itt is koreográfusként dolgozott. Ha a természetes (spanyol) környezetben forgatott film nem is olyan reveláció, mint a néhány éve nálunk is bemutatott Saura-Gades-Sol feldolgozás, Rosi Carmen-interpretációja operafilmben különösen szokatlan, szinte pszichológiai hitelességgel mutatja a szerelmet – a rendező szándéka szerint – „két lény közötti olyan kapcsolatnak, akik egymás ellenfelei és azok is maradnak.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4909