KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/augusztus
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Imhol a fa és a tűz Cannes

• Szilágyi Ákos: Félistenek alkonya A szovjet háborús film régen és ma
• Rubanova Irina: „Nem orvosok vagyunk, hanem maga a fájdalom” Moszkvai tudósítónk beszélgetése Alekszej Germannal
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Citromok, fáraók Oberhausen

• Schubert Gusztáv: Új idők mozija Beszélgetés Tóth Jánossal
• Kornis Mihály: „Mindenből Egy, Egyből minden” Fragmentumok Erdély Miklósról
• N. N.: Életműtöredék
LÁTTUK MÉG
• Faragó Zsuzsa: Szerzetesek géppisztollyal
• Nóvé Béla: Tűzvonalban
• Hegyi Gyula: Nászút féláron
• Farkas Ágnes: Az ártatlanság bizonyítása
• Upor László: Támadás a Krull bolygó ellen
• Schreiber László: A láthatatlan ember
TELEVÍZÓ
• Szemadám György: Fehér zászlóval Macskássy Kati filmjeiről – két tételben
• Ardai Zoltán: Tartós maszkok Miskolc
KÖNYV
• Báron György: A mozdulatlan felszín
KRÓNIKA
• Gaál István: A Dajkánk...

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A vihar

Tamás Amaryllis

Amennyire tehetség, kegyelem és szerencse kísérte Mazursky előző nálunk bemutatott filmjét, Az asszony férj nélkült, olyan csalódás most A viharnak a felismerhetetlenségig átdolgozott változata. Filozófiai tartalma elsikkadt, költőiségétől is megfosztott vaskos szociológiai tanulmány és giccs sajátos elegye ez a film.

Prospero (a filmben John Cassavetes) minden átdolgozásban a keserű megpróbáltatásokkal nyert bölcsesség képviselője, Mazurskynál felületes szituációs és önismereti játékok pótolják csillagléptékű gondolkodását, megtérését az élet forrásaihoz. Az ő fürdőköpenyes Prosperója pusztán az élmény nélküli szürke egyformaságtól kínlódik (vagy inkább emiatt idegeskedik), s önkéntes száműzetésének szigetén is az összkomfortos szenvedésre rendezkedik be (Kalibanosztól „kiadó lakást” keres). Megcsömörlött ugyan a fejlődés dáridójától”, de értelmi élete annyira elvált már az érzelmitől, hogy a szigeten töltött idő nem oldja fel belső aszályát, nem bukkan mélyebb életre. Önérvényesítésének és önigazolódásának igazi terepe a társadalmi tevékenység világa marad. Gyermekét, Mirandát bizonyos értelemben ingóságként kezeli, mint a házasság „vagyontárgyát” vagy „termékét”, nyoma sincs közöttük valódi kapcsolatnak. Féktelen individualizmus, a másikra tekintettel nem levő önérvényesítés, az önzés a mozgatója – minden egyetemes értéktől megszabadított – életének. Prospero Mazursky adaptálásában nem monumentális huszadik századi ember, aki a világ megismerése után önmaga megismerésére kényszerül. Meditálása bohóckodássá silányul, az Ariellel (a filmben Aretha) való „szabad társulása” valójában a kölcsönös önzés lehetőségét jelenti.

A film végén karácsonyi hangulat önti el a filmvásznat, megmenekültek és a társadalomból ideiglenesen kivonulók egymás nyakába borulnak, de – a nemek és generációk összekuszálódott viszonyában – az autonómia továbbra is csak a szexuális önkifejezés számára van fenntartva.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5126