KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/augusztus
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Imhol a fa és a tűz Cannes

• Szilágyi Ákos: Félistenek alkonya A szovjet háborús film régen és ma
• Rubanova Irina: „Nem orvosok vagyunk, hanem maga a fájdalom” Moszkvai tudósítónk beszélgetése Alekszej Germannal
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Citromok, fáraók Oberhausen

• Schubert Gusztáv: Új idők mozija Beszélgetés Tóth Jánossal
• Kornis Mihály: „Mindenből Egy, Egyből minden” Fragmentumok Erdély Miklósról
• N. N.: Életműtöredék
LÁTTUK MÉG
• Faragó Zsuzsa: Szerzetesek géppisztollyal
• Nóvé Béla: Tűzvonalban
• Hegyi Gyula: Nászút féláron
• Farkas Ágnes: Az ártatlanság bizonyítása
• Upor László: Támadás a Krull bolygó ellen
• Schreiber László: A láthatatlan ember
TELEVÍZÓ
• Szemadám György: Fehér zászlóval Macskássy Kati filmjeiről – két tételben
• Ardai Zoltán: Tartós maszkok Miskolc
KÖNYV
• Báron György: A mozdulatlan felszín
KRÓNIKA
• Gaál István: A Dajkánk...

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Megbocsájtás

Gáti Péter

 

Philemon és Baucis története már a görögök számára is annyira szép volt, hogy nem is lehetett igaz. A két öregember örök szerelmének tökéletessége a mi szemünkben sem más, mint a megvalósíthatatlan, de mindig elérni kívánt emberi vágyak irodalmi lenyomata. A Valentyin Raszputyin elbeszéléséből forgatott film ennek a történetnek ellenkező előjelű parafrázisa. Antimitológiának is nevezhetnénk ezt a – novellában – csehovi ihletettségű és mélységű tragédiát, mert a két egymás mellett megvénülő ember sorsában az örök harmónia megvalósíthatatlanságát példázza. Vaszilij és Vaszilisza története a múltat idézi, a meseszerűen harmonikus első éveket, majd boldogságuk kettétörését. Azokat az eseményeket, amelyek következtében Vaszilij harminc év óta a csűrben él, s csak egy pohár reggeli teára betérő, megtűrt valaki saját otthonában.

Hiányzott valami az életükből. Valami, amiért a férfi elvágyódik hazulról és inni kezd; valami, amitől kezet emel Vasziliszára – megölve meg sem született gyermeküket is –, és kirekeszti magát saját családjából. Telnek az évek, de a megromlott viszonyt nem érinti az idő múlása. Megkövesedtek az indulatok, félúton megmerevedtek és keserű emlékké halványodtak a közeledési-békülési szándék mozdulatai. Vaszilij haldoklása végül megtöri ugyan Vaszilisza konok keménységét, de a kölcsönös megbocsátás már csak tragikusan értelmetlen gesztus marad.

Sajnos, a film nem tudott igényes irodalmi anyagától méltóképp elszakadni. Eszközeiben nem törekedett önállóságra, nem élt a képi megjelenítés irodalométól eltérő asszociációs lehetőségeivel. Aztán: a novellában nyilvánvaló dramaturgiai funkciójú ki nem mondott mondatok a filmen nem tölthetik be ugyanazt a szerepet, így az alapkonfliktus, a két ember egymástól való távolodásának képi megformálása is hatástalan. A rendezőnő a belső, lelki folyamatok ábrázolására, építette munkáját. Ám a kidolgozatlanság gyakran még ezt is, sőt a színészi játékot és a fényképezést is merevvé, mesterkéltté tette.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6923