KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/augusztus
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Imhol a fa és a tűz Cannes

• Szilágyi Ákos: Félistenek alkonya A szovjet háborús film régen és ma
• Rubanova Irina: „Nem orvosok vagyunk, hanem maga a fájdalom” Moszkvai tudósítónk beszélgetése Alekszej Germannal
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Citromok, fáraók Oberhausen

• Schubert Gusztáv: Új idők mozija Beszélgetés Tóth Jánossal
• Kornis Mihály: „Mindenből Egy, Egyből minden” Fragmentumok Erdély Miklósról
• N. N.: Életműtöredék
LÁTTUK MÉG
• Faragó Zsuzsa: Szerzetesek géppisztollyal
• Nóvé Béla: Tűzvonalban
• Hegyi Gyula: Nászút féláron
• Farkas Ágnes: Az ártatlanság bizonyítása
• Upor László: Támadás a Krull bolygó ellen
• Schreiber László: A láthatatlan ember
TELEVÍZÓ
• Szemadám György: Fehér zászlóval Macskássy Kati filmjeiről – két tételben
• Ardai Zoltán: Tartós maszkok Miskolc
KÖNYV
• Báron György: A mozdulatlan felszín
KRÓNIKA
• Gaál István: A Dajkánk...

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kérdés

Urbán Mária

 

A kérdés – „la question” – így nevezték franciául az inkvizíció vallatásait, ahol a hóhér kérdezett. Henri Alleg, a Demokratikus Algír volt szerkesztője ezen a címen adta ki könyvét 1957-ben, s már a címmel a francia ejtőernyősök módszereit jellemezte.

A kommunista szerkesztőt, a köpcös, szemüveges gyerekarcú intellektuelt magas, erős, szőke, brutális fickók „kérdezik”. Verik, rugdossák, lábtól felakasztják, vízzel, árammal, igazságszérummal vallatják, elévezetik agyon-kínzott barátját, a fiatal tanársegédet... De a film nem marad meg, a könyv kínzásokat és érzéseket regisztráló naplójánál, megmutatja a kétségbeesett feleségeket, s a polgári hatalmak tehetetlenségét, amint az ejtőernyősök vigyorogva kijátsszák a rendőrfőnököt, és szimpla trükkökkel csapják be az emberi jogok nevében vizsgálódó kehes öregurat. Rendes börtönbe kerülve, a szerkesztő bevádolja kínzóit, de semmit sem tud bizonyítani – ekkor írja meg könyvét, amelyben világgá kiabálja a világ szégyenét.

A nemzetközi felháborodás megmentette Alleg életét, könyvét Franciaországban betiltattak. Húsz év múlva francia film készült belőle. Nem tudni, miért? Nemzeti önvizsgálatnak nem tarthatjuk, mivel mindenért az ejtőernyősöket teszi felelőssé, a rajtuk kívüli erők kissé ostobák, bürokratikusak, de tisztán állnak. Szólhatna a film Alleg esete kapcsán, a világon azóta is történő hasonló esetekről. Ehhez viszont túlságosan személyhez kötött, a célok pedig, amikért a hős szenved, túl általánosak, közhelyszerűen magától értetődőek. Az egész tanmese sematikus, az ábrázolásmód direkt és naivan naturalista. És legalább ilyen naiv a film hite is: a dolgok kimondása, a könyv megjelenése, mint végcél. Amikor fellélegzünk: „Mégiscsak van igazság!” – érzésünk nem sokban különbözik attól, ahogy a krimik s kalandfilmek hőseinek drukkolunk. A valódi politikai töltést nélkülöző film végső soron egy nem js túl jól sikerült kalandfilm izgalmaira s élményére zsugorodik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 41-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8058