KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/augusztus
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Imhol a fa és a tűz Cannes

• Szilágyi Ákos: Félistenek alkonya A szovjet háborús film régen és ma
• Rubanova Irina: „Nem orvosok vagyunk, hanem maga a fájdalom” Moszkvai tudósítónk beszélgetése Alekszej Germannal
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Citromok, fáraók Oberhausen

• Schubert Gusztáv: Új idők mozija Beszélgetés Tóth Jánossal
• Kornis Mihály: „Mindenből Egy, Egyből minden” Fragmentumok Erdély Miklósról
• N. N.: Életműtöredék
LÁTTUK MÉG
• Faragó Zsuzsa: Szerzetesek géppisztollyal
• Nóvé Béla: Tűzvonalban
• Hegyi Gyula: Nászút féláron
• Farkas Ágnes: Az ártatlanság bizonyítása
• Upor László: Támadás a Krull bolygó ellen
• Schreiber László: A láthatatlan ember
TELEVÍZÓ
• Szemadám György: Fehér zászlóval Macskássy Kati filmjeiről – két tételben
• Ardai Zoltán: Tartós maszkok Miskolc
KÖNYV
• Báron György: A mozdulatlan felszín
KRÓNIKA
• Gaál István: A Dajkánk...

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dráma a vadászaton

Bende Monika

 

Se nem felszínes, se nem ellenszenves – de nem is jó film a Dráma a vadászaton. Pedig Emil Lotjanu ellenáll a számára legnagyobb kísértésnek: az orosz cigány folklór túlburjánzó megjelenítésének. Igyekszik ezúttal egy szenvedélymentes filmet csinálni: a gyönyörűen fényképezett orosz tájba kamaradarabbá formálja Csehov elbeszélését, Kamisev nyomozót Camus Meursault-jává idegeníti.

Bármennyire lehangoló Csehov véleménye a századvég orosz dzsentri társadalmáról, novellája mégsem ennyi csupán. Fordulatosabb is – rendhagyóan – de főként: a tehetetlenség, az állóvíz, a züllöttség közepette – ellenpontként – képes felvillantani a cselekvést, az érzelmeket. Igaz, a tettek értelmetlenné válnak, félúton elhal a lendület, az érzelmek semmit sem váltanak meg, de mégis – más a szomorúság és más a közöny. Lotjanu ezeket az érző-cselekvő hősöket hagyja el filmjében, Kamisev passzív énje mellől a jobbikat: Hunyori doktort, „aki hisz erősen és könnyelműen az emberi becsületességben”, – és az önfeláldozó Nágyát. A gróf misztikus kéjenccé alakul át a gyenge és korcslelkű emberből, a kisemmizett Urbenyint alig láthatjuk. A piros ruhás Olga, aki oly korán felismeri szépségének csereértékét, a francia Boszorkány Marina Vlady-jára emlékeztet, igaz oly szép, hogy még ő a legtaszítóbb és legszánandóbb csehovi hős.

Úgy mondják, csak a szovjetek tudnak a nagy orosz klasszikusokból filmet csinálni. Kár, hogy ez a megállapítás nem visszafordítható – attól, hogy szovjet a rendező (s hogy úrrá akar lenni romantikus hajlamán) még nem okvetlenül érez rá nemzetének remekműveire.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/11 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8096