KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/szeptember
POSTA
• Martin Ferenc: A másik oldalról

• Alexa Károly: Tékozló fiúk A nagy generáció
• Szekeres László: Beszéljünk őszintén Vita a filmgyártásról
• Márton László: A kamera jeges gyöngédsége Bolwieser
• Györffy Miklós: Rainer Werner Fassbinder
• Kovács István: Az Ő nemzedékük A „lengyel filmiskola”
• Kovács István: Sírvers Krzysztof Kamil Baczynskinak
• Schubert Gusztáv: A játék merészsége Amatőrfilm-fesztivál
• Baló Júlia: Művészfilmek otthonaiban
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Újra Donaldék
• Nóvé Béla: A hivatalos változat
• Hegyi Gyula: Vabank II.
• Faragó Zsuzsa: A csapat
• Baló Júlia: Maradok hűtlen híve
• Vida János: A Saolin templom szent köntöse
• Farkas Ágnes: Mesebolt
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Népművelés vagy önismeret? Veszprém után
• Kovács András Bálint: Konszolidált fiatalság A Fiatal Művészek Stúdiójáról
VIDEÓ
• Csörögi István: Videoclip vagy amit akartok

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Luigi Zampa

Kommersz neorealizmus?

N. N.

 

Az olasz neorealizmus nagy rendezőegyéniségeire – Rossellinire, Viscontira, De Sicára – ma is emlékszik a magyar moziközönség. Luigi Zampara talán csak a filmrajongók. Pedig ő is tagja volt annak a nagy csapatnak, amely megteremtette a XX. század közepének legjelentősebb filmművészeti irányzatát. Igaz, inkább a „másodvonalhoz” tartozott, Luciano Emmer, Renato Castellani, Alberto Lattuada társaságába.

Zampa a filmfőiskola elvégzése után forgatókönyveket ír, 1941-től rendez önállóan, első jelentős filmje a Békében élni (1946). Későbbi alkotásai arról tanúskodnak, hogy kedveli a humort, a szatirikus látásmód áll közel hozzá –, akkor is, ha úgynevezett komoly témát választ filmjének tárgyául. Ismertebb művei – Tiszteletreméltó Angelika (1947), Nehéz évek (1948), A római lány (Moravia regénye nyomán, 1954) – valójában a neorealizmus alapmotívumait népszerűsítik, s ezzel fontos funkciót töltenek be az olasz filmművészetben: kapcsolatot teremtenek az élcsapat filmjei és a nagyközönség között.

Sokan a Per a város ellen (1952) című alkotását tartják a legjobbnak. „A drámaian tömör cselekmény fókuszába helyezte a »tisztességes« emberek fegyvertelen emberek elleni bűnös fondorlatait” – írja egyik méltató]a –, „s tette ezt oly sikeresen, hogy nemcsak ügyességét bizonyította be, hanem azt is, hogy olyan rendező, aki éppenséggel nincs híján találékonyságnak és ízlésnek.” Ez a film, amely az igazságszolgáltatás visszásságaira vet fényt, talán az előképe ama később elhíresült olasz filmtípus filmjeinek, melyek címében majdmindig felfedezhetjük a „vizsgálat” szót; a népszerűsítés feladatát más rendezők vették át a nemrég elhunyt Zampától.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4249