KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/szeptember
POSTA
• Martin Ferenc: A másik oldalról

• Alexa Károly: Tékozló fiúk A nagy generáció
• Szekeres László: Beszéljünk őszintén Vita a filmgyártásról
• Márton László: A kamera jeges gyöngédsége Bolwieser
• Györffy Miklós: Rainer Werner Fassbinder
• Kovács István: Az Ő nemzedékük A „lengyel filmiskola”
• Kovács István: Sírvers Krzysztof Kamil Baczynskinak
• Schubert Gusztáv: A játék merészsége Amatőrfilm-fesztivál
• Baló Júlia: Művészfilmek otthonaiban
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Újra Donaldék
• Nóvé Béla: A hivatalos változat
• Hegyi Gyula: Vabank II.
• Faragó Zsuzsa: A csapat
• Baló Júlia: Maradok hűtlen híve
• Vida János: A Saolin templom szent köntöse
• Farkas Ágnes: Mesebolt
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Népművelés vagy önismeret? Veszprém után
• Kovács András Bálint: Konszolidált fiatalság A Fiatal Művészek Stúdiójáról
VIDEÓ
• Csörögi István: Videoclip vagy amit akartok

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lopják a koporsómat

Hirsch Tibor

 

Kinek könnyebb az emberölés? Nekünk, akik számára a halállal való közvetlen és köznapi kapcsolatot manapság a „bűnös” mozgókép naponta újra megerősíti, vagy a középkor emberének, akinek ott volt – annyi minden mellett – a halottsiratás testközelisége vagy a kivégzések nyilvánossága? A modern terroristák azok, akik mind az újkori, mind a középkori halálkondicionálást felhasználhatják lelkük megerősítésére: néznek híradót és szamurájfilmet, elképzelnek, majd szagolnak vért és puskaport. Valami ilyesmiről szól Slobodan ©ijan filmje, és szólhatna még inkább, ha a cselekmény nem kalandozna el mindenfelé.

A film a Sándor jugoszláv király elleni merénylet híres dokumentumfelvételeivel indul, ezután következik, átkötés és magyarázat nélkül a kisvárosi koporsókészítő-temetkezési vállalkozó család története, valamikor a harmincas években. Magyar moziban nemigen látható olyan film, melyre a morbid jelző ennyire kívánkoznék: a szereplők úgy csúfak és gonoszak, ahogy az olasz megfelelőik. Csúfságuk, visszataszító voltuk lényegét nem a szaporodás vagy az élő anyagcsere gáznemű és különböző halmazállapotú szekrétumai jelentik, hanem a halál biológiai jelenléte; pontosabban a kettő együtt, vagyis keveredő étel- és hullaszag. A kép szó szerint értendő: a film fontos jelenete, mikor a díszes márványkrematórium új halottégető kemencéjét nyers marhahússal próbálják ki, s az odakozmált sültet, azon melegében – a tepsiből – elfogyasztja a család.

A filmben minden a halállal kapcsolatos, és minden vásznon megjelenő halál plasztikus látványának ígéretét hordozza; mégis, ez a látvány az utolsó pillanatig várat magára. Az események hirtelen gyorsulnak föl: a hullarabló maffia összecsap hőseinkkel, a békésen-elvetemült temetkező nemzetséggel. Nincs magyarázat, csak homályos sugallat: ahogy a halom fegyver a nagy fekete szekrény mélyén, maga a gyilkos szándék is olyan gonosz televény, mely a halál folyamatos érintése és megszokása által mellékesen születik meg, és tölti be feladatát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5888