KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/október
• Bikácsy Gergely: A kések és a formák Zuhanás Hitchcockkal
• N. N.: Hitchcockról a Filmvilágban
• Koltai Ágnes: A bűn története Krimi magyar módra
• Schubert Gusztáv: Madárkák és kalitkák Beszélgetés Böszörményi Gézával
• Sipos Júlia: Városszéli filmesek A Kőbányai Amatőrfilm Stúdióban
• Létay Vera: Az összergasztott tányér A Hold kegyeltjei
• Ciment Michel: A tárgyak eltörnek és elkopnak Beszélgetés Otar Joszelianival
• Lukácsy Sándor: Zártkörű pokol Swann szerelme
• N. N.: Proust – filmen
FESZTIVÁL
• Fáber András: Egyének és társadalmak Karlovy Vary
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Lutra
• Reményi József Tamás: A nyugodt Nap éve
• Hirsch Tibor: Lenni vagy nem lenni
• Báron György: Break 2.
• Vida János: A befejezetlen játszma
• Schreiber László: Szerelem és galambok
• Kabai József: Sólyomasszony
• Vida János: Foglalkozása: mesterlövész
• Máté J. György: Minőségi csere
• Kabai József: A tangóharmonikás ember
• Kovács Ágnes: Féktelenül
• Faragó Zsuzsa: Törvényes esküvő
TELEVÍZÓ
• Buda Béla: A sorselemző sorsa Potréfilm Szondi Lipótról
KÖNYV
• Báron György: Aki filmművészetet álmodott
KRÓNIKA
• N. N.: Mindennap filmklub
• Erdély György: Erdély Miklós munkássága Olvasói levél
• Peternák Miklós: Erdély Miklós munkássága Olvasói levél
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képmagnó

A képernyős ember

Reményi József Tamás

A tévé csupán betölti az űrt, mely bennünk keletkezett.

 

Megkezdtük az Olvasás Évét. Ez várható volt magunktól, hisz amivel baj van, ami döglődik avagy ki is múlt már, annak Éve, Hete, Napja hirdettetik, hátha életre támad. Az effajta kampányok a törzsi társadalmak hiedelemvilágát idézik: a meghívott szellemnek el kell jőnie. Ebből a szempontból pontos az elnevezés, véletlenül sem a Könyvnek van éve – abból a kelleténél jóval több is napvilágot lát, mintha a hagyományos könyv-kultúra torsluszpánikjában nekivadultak volna a kiadók –, és végképp nem az Írásnak, amely tudvalévőleg terapikus célokat szolgál, márpedig az ország betegállományban van. Könyvet gyártunk és veszegetünk (kicsit polgárosodván immár sikkes árunak tartjuk), írni írunk doszt – de nem olvasunk.

Somolyog az esztéta Radnóti Sándor a közszolgálati képernyőn, hogy lám, milyen kötelességtudóan kampányol ez ügyben a televízió is, az a televízió, amely köztudomásúlag a legtöbb embert tántorította el az olvasástól. Csakhogy nincs igaza neki sem, a köznek sem. Az egyébként sok mindenért joggal ócsárolható tévét végre föl kéne mentenünk a kollektív lelkiismeret megnyugtatására született vád alól, miszerint a készülék mintha valami istencsapásaként termett volna a szobánkban, s tartana fogva. Nem. A tévé csupán betölti a hiányt, az űrt, mely egyre nőtt bennünk azután, hogy tömegesen nem volt szükségünk többé az olvasásra. Olvasó Nép voltunk korábban, igen, elképesztő példányszámokra emlékezhetünk, mert emlékiratokat faltunk pofonegyszerű történelmi igazságok kimondása híján, útleírásokat utazás híján, verseket politikai agórák híján, Fekete bulát (Kolozsvári Grandpierre) nyilvános szubkultúra híján, Antik eclogát (Weöres) pornó híján. Az olvasás volt minden. Író-olvasó találkozók egykori meghívottjai, tegyétek a szívetekre a kezetek, hány irodalmi kérdést kaptatok az évtizedek során?

A nyitott társadalom kialakulásával nem az irodalom veszítette el a presztízsét és varázsát (akiknek a szemében megvolt, meg is maradt), hanem az olvasás. A nap huszonnégy órájában egyre több és több csatornán özönlő tévéműsor már fokozatosan légüressé vált teret töltött ki: minthogy az élet egyébként kínálja mindazt, ami korábban kényszerűen és virtuálisan az olvasáshoz kötődött, az emberek a puszta kikapcsol(ód)ásnak, a rohanás és robot kellős közepén a megpihenésnek természetesen a lehető legkevesebb erőfeszítéssel járó módon engedik át magukat. A sorból az útleírások példáját választva: az előző nemzedékek arra rendezkedtek be, hogy a világot időben is, térben is csak képzelet (olvasás) útján ismerhetik (a film önmagában ezt a beállítódást nem változtatta meg!), s nálunk a ‘45 utáni fejlemények a kötöttségeket abnormális mértékűvé fokozták; a ma embere viszont úgy gondolja, mindössze pénz kérdése, mit birtokolhat, azaz merre járhat s merre nem, ezért van, hogy a televíziók (túlnyomó részt idegenforgalmi indíttatású) úti-műsorai nem a megismerés, hanem az ottlevés vágyaira játszanak rá. A televízió tehát csupán megtalálta azt a közönséget, amelyiknek – úgy hiszi – többé nincsen szüksége szellemi és lelki áttétekre ahhoz, hogy az élményéhez hozzájusson.  

Megfigyelhető, hogy az igazán tömegesen olvasott (képes) bulvárlapok ma már milyen mértékben élősködnek a tévék sorozatainak, magazin-műsorainak, „sztárjainak” témáin, ezek nélkül egyszerűen éhkoppon maradnának. A tévé nem elvonja az embereket az olvasástól, hanem más olvasmányokat teremt nekik. S ha egykor katasztrofálisnak minősíthettük a televízió „kultúrpolitikai” próbálkozásait a szépirodalom adaptálós népszerűsítésére, ma teljesen anakronisztikusnak érezhetjük a Nyitott könyv föltámasztásának mégoly nemes elképzeléseit.

A Discovery Channel nemrég kitűnő osztrák filmet sugárzott az írás történetéről, a suméroktól Gutenbergen át az Internetig. Napjaink vitáit illusztrálandó faggatták a digitális kultúra feltétlen híveit, akik lelkesen ecsetelték, mit kínál a világnak a tudás sosemvolt bőségszaruja sosemvolt demokratikus feltételeivel, illetve meghallgatták azokat, akik fenntartásaikat hangoztatták, egyebek közt a számítógép-analfabéták tömeges leszakadása miatt. A disputa igazán szemléletesen összefoglalta a legismertebb nézeteket, forgatták a dolgot az írás, a szó, a szöveg funkciói szerint, „csak” egy szempont maradt ki (jellemzően): a nyelvé. A magát kifejező képernyős ember nyelvi gazdagságának, illetve szegénységének, nyelvi életmódjának – szerintem – kardinális kérdéséé. Szerencsére a magyar változat munkatársai alkotó módon pótolták e hiányzó dimenziót, s a honi televíziózás nyelvi állapotával teljes összhangban fordították, feliratozták a kísérőszöveget: „az írás nem volt egy hirtelen feltalálás”, „Gutenberg bebukott”, „fizikai érintkezésbe közelítenek egymáshoz”, „a betűk jól megkülömböztethetők” stb., stb., stb.

Így olvashattuk, hol is tartunk. 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3452