KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/október
• Bikácsy Gergely: A kések és a formák Zuhanás Hitchcockkal
• N. N.: Hitchcockról a Filmvilágban
• Koltai Ágnes: A bűn története Krimi magyar módra
• Schubert Gusztáv: Madárkák és kalitkák Beszélgetés Böszörményi Gézával
• Sipos Júlia: Városszéli filmesek A Kőbányai Amatőrfilm Stúdióban
• Létay Vera: Az összergasztott tányér A Hold kegyeltjei
• Ciment Michel: A tárgyak eltörnek és elkopnak Beszélgetés Otar Joszelianival
• Lukácsy Sándor: Zártkörű pokol Swann szerelme
• N. N.: Proust – filmen
FESZTIVÁL
• Fáber András: Egyének és társadalmak Karlovy Vary
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Lutra
• Reményi József Tamás: A nyugodt Nap éve
• Hirsch Tibor: Lenni vagy nem lenni
• Báron György: Break 2.
• Vida János: A befejezetlen játszma
• Schreiber László: Szerelem és galambok
• Kabai József: Sólyomasszony
• Vida János: Foglalkozása: mesterlövész
• Máté J. György: Minőségi csere
• Kabai József: A tangóharmonikás ember
• Kovács Ágnes: Féktelenül
• Faragó Zsuzsa: Törvényes esküvő
TELEVÍZÓ
• Buda Béla: A sorselemző sorsa Potréfilm Szondi Lipótról
KÖNYV
• Báron György: Aki filmművészetet álmodott
KRÓNIKA
• N. N.: Mindennap filmklub
• Erdély György: Erdély Miklós munkássága Olvasói levél
• Peternák Miklós: Erdély Miklós munkássága Olvasói levél
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cybervilág

Kubrick és az A. I.

A M.I. mutánsaink

Tillmann József A.

Mennyi Kubrick van egy MI-ben? Spielberg filmje fel sem veti a mesterséges intelligencia érzelmi problémáját.

 

Hogy Kubrick szándékai szerint milyen formát öltött volna utolsó filmje, azt legfeljebb a túlnani filmszínházban lesz alkalmunk láthatni. Amit viszont az itteniekben lehet látni a rendező-páros terveiből, színtiszta spielbergi termék. Az előkészületek, a hosszas telefon- és telefax-kapcsolat révén kirajzolódó koncepció egy nagy, közös mű lehetőségét ígérték. Ám ami sikeredett, az éppen azt a bizonyos valamit nélkülözi, amitől Kubrick munkái magasan kiemelkednek a mozgóképipari termékek tömegéből.

Bár elmondása szerint Spielberg úgy érezte „hogy Stanley valójában nem halt meg, mivel velem volt a forgatókönyv írása és a film felvétele során”, az A. I.-t elnézve nyilvánvaló, hogy korántsem volt zavartalan a túlvilágról érkező telefaxok vétele. Kubrick késői műveihez képest különösen éles a kontraszt: e film rendezője a való világ meglehetősen tagolt domborzatából főként az érzelgős játékok hegyeit észleli. (Nomen est omen: Spielberg = játékhegy). Pedig a MI majdani mutánsai(nk), ezek a Mesterséges Intelligenciával bíró lények éppen az érzelmek kérdését vetik fel példátlan élességgel.

Az érzelmekről – szokásos filmes előfordulásuk alapján – egykönnyen vélhető, hogy hollywoodi hiedelemvilágban előforduló fűszerek, melyeket a könnyek hathatósabb fakasztására adnak alkalmat. Ennek a melanzsnak az újabb keletű térhódítását a szociologikus és historikus színezetű magyarázatkísérletek a racionalizálódásra, a világ „varázstalanodására” (Max Weber) adott reakcióként szokták értelmezni. Az agykutatás újabb eredményei azonban az érzelmek új értelmezésére vezettek (Detlef Linke). E szerint nem pusztán szentimentális szemlélődésekre alkalmat adó érzületekről van szó, hanem életfontosságú képességről: az érzelmek az agyi alrendszerek jelzéseinek szintéziséből születnek és a magatartás orientációját hivatottak megadni.

A jövőre nézve ez azzal a következménnyel járhat, hogy MI majdani mutánsai(nk) nem pusztán járulékos elemekként, afféle dekórumként, hanem magas intelligenciájuk magától előálló képességeként tanúsítanak érzelmeket.

Alighanem e lehetőség felvetése miatt figyelt fel Kubrick Brian W. Aldissnek a film alapjául szolgáló A szuperjátékok kitartanak egy nyarat című elbeszélésére (magyarul a Galaktika 1981/42. számában olvasható). A novella világában – akárcsak Kaliforniában – örök nyár van, és makulátlan műkavics a kertben. Az édeni helyről aztán egy ponton kiderül, hogy illúziótechnikai tünemény: a „többi közé beékelt lakásnak nem voltak ablakai: senki sem kívánta látni a túlzsúfolt külvilágot.” A sci-fi reál vagy noir vonulatába sorolható műben egy olyan környezet sejlik fel, amelyben alapvető emberi képességeket a túlnépesedés következményei szorítanak szigorú és intézményes korlátok közé. A lottón nem vagyonokat, hanem gyermekek világra hozatalának engedélyezését lehet nyerni. Aldiss a műfaj bevett, futurooptimista közhelyeit – „mindenkinek meglesz rá a módja, hogy saját házában élvezhesse egy Einstein szolgálatait” – kifinomult iróniával ellenpontozza („emberszolgánk áldás lesz, hiszen minden kérdésre válaszolni fog, és a legunalmasabb társalgás sem fogja untatni”). Hőseiről adott jellemzései metszően pontosak: „egy korábbi és kevésbé kifinomult nemzedék – a szemüktől eltekintve – finom embereknek tartotta volna őket. Elegáns karcsúságuk magyarázata egy ártalmatlan élősködő szalagféreg, amely lehetővé teszi a gazdája számára, hogy 50 százalékkal is több ételt vegyen magához, anélkül, hogy féltenie kellene az alakját.”

A történet tengelyében itt is ugyanaz áll, mint a filmben: a MI-gyereknek „anyjához” fűződő kapcsolata; érthető és viszonzatlan vonzódása. A nő részéről pedig az ugyancsak érthető, önkéntelen szeretetgesztusakkal tarkított viszolygás. A természetes és a mesterséges állandó egymásba mosódásának és szétválásának hol lazább, hol erősebb feszültsége kezdi ki és bomlasztja fel – mind az irodalmi, mind a filmbeli változatban – ezt az évszázezreken keresztül kondicionált kapcsolatot.

A MI-gyerek érzelmei valóságosak; átéltek és reflektáltak. (Az elbeszélésben nem szembesül sorozatban gyártott társaival; tudatában van mesterséges voltának.) MI-macijával folytatott dialógusa során megkérdi tőle: „Hogy tudja az ember megmondani, mi a valódi, és mi nem? Mire azt a választ kapja, hogy „senki sem tudja, mit jelent valójában az, hogy valódi’.”

Spielberg szentimentális filmje fel sem veti a mesterséges intelligencia érzelmi problematikáját, a benne rejlő fejlődéslehetőségeket. A MI-kisfiú érzelmeit merő programként láttatja, változatlanul, fejlődésképtelenül „futtatja le” – bombasztikus szentenciákkal felvirágozva („Elindultál, hogy valóra váltsd álmaidat, amit gépek még sosem tettek”).

Magasröptű és mélyen szántó szofizmák amúgy is szép számmal akadnak a filmben („a történelemben mindennek megvan a lenyomata; egy nap az örökkévalóság; te vagy az emberi nem élő emlékezete…”). Ezek hivatottak enyhíteni a szellem (és a rendezőtárs) hiánya következtében előállott helyzeten. Éppoly funkcionálisak, mint az érzelmek – olykor dramatikai funkciót töltenek be, de leginkább merő színezékként szolgálnak.

Mivel „a jövőre vonatkozó sejtések befolyásolják a jövőt” (Soros György), jövőnknek nem tenne jót, ha a MI-problémánk ennyiben maradna. Az ilyes tudományos-fantasztikumnál már a tudomány is képes volt tovább tekinteni, amikor is köreiben felvetődött, hogy a mesterséges intelligencia magas fokának elérése esetén emberi jogokkal kell felruházni – a gépeket. S ha már fennáll jogaik lehetősége, miért zárnánk ki azt, hogy érzelmeik lehessenek, s hogy ezek akár fejlődhessenek is?!

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/11 34-35. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3500