KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/november
• Szilágyi Ákos: Szovjet triptichon Ellenőrzés az utakon
• Zalán Vince: Máglyába rakott fejfák Búcsúzás
• Lengyel László: „Aggyakijamijár” Kovbojok
• Ardai Zoltán: Égszínkékben A rejtőzködő
• Schubert Gusztáv: A brácsaverseny elmaradt Első kétszáz évem
• Kornis Mihály: Szép Európa, hol vagy? Egy faun megkésett délutánja
• Debreczeni Júlia: A kaméleon-szindróma Zelig
• Lukácsy Sándor: Koreohistória A bál
• Báron György: Odüsszeusz nem tér haza Utazás Kithirára
FESZTIVÁL
• Fáber András: Zátony és örvény között Taormina

• Hegyi Gyula: Kettős kötöttségben Egyiptomi filmek
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: Moszkvai csata I–II.
• Kovács Ágnes: Bocsáss meg, Madárijesztő!
• Székely Gabriella: Macskafogó
• Kabai József: A flotta kedvence
• Gáti Péter: Az első lovashadsereg
• Nóvé Béla: Alsino és a kondorkeselyű
• Nóvé Béla: Gyilkosság a nemzeti szenátusban
• Szemadám György: A vörös szív lovagja
• Justyák János: A holtak tanítják az élőket
• Harmat György: A birsalma illata
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: Amatőr videósok találkozója Siófokon
KRÓNIKA
• N. N.: Török filmhét
• N. N.: Görög filmhét

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Hűtlen asszonyok

Csala Károly

A neorealizmusnak viszonylag kései remeke, egyéb iránt pedig a hagyományos filmdráma műfajának egyik legtisztább, leghibátlanabb példája: dramaturgok, forgatókönyvírók legjobb iskolája Monicelli és Steno műve. Annak idején, amikor megjelent a magyar mozikban, még sok egyéb is szenzációként hatott benne: a női főszereplő, May Britt játéka éppúgy, mint magyar hangja, vagyis Lukács Margitnak a korabeli szinkronizálás csúcsteljesítményeként fogadott alakítása; a kicsiny szerepben nagyot alakító Lollobrigida, vagy a még kisebben föltűnő Marina Vlady… És egyáltalán: a színészek egytől egyig. A jó forgatókönyv, a minden ízükben átgondolt jelenetek és a hibátlanul fölépített írói jellemábrázolás a rendezésnek itt szinte láthatatlan szűrőjén átvetülve, törvényszerűen a legtöbbet „hozzák ki” a színészekből – nagyokból, kicsikből egyaránt. Oly világos a mondanivaló, hogy ha nem volna ilyen tökéletes a dráma lefolyása, bosszantóan didaktikusnak hatna. De itt ez a „ha”: ezért nem okító a film, hanem oktatható példája egyfajta – ma már hagyományosnak nevezhető – közönségrehatás eszköztárának és dramaturgiájának.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8226