KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/december
• Gulyás Gyula: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Gulyás János: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Zinner Tibor: 1951-ben történt
• Nóvé Béla: Kilátással – és anélkül Újabb angol filmek
• Takács Ferenc: Rövidtávfutók Egy régi „új hullám” Angliából
FESZTIVÁL
• Szabó B. István: Új olvasmányosság Montreal
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Mária szerelmei
• Ardai Zoltán: Míg új a szerelem
• Nóvé Béla: Mary Poppins
• Schubert Gusztáv: Forró fagylalt
• Kovács András Bálint: Doktor Faustus
• Bikácsy Gergely: Londoni randevú
• Kabai József: Végtelen történet
• Baló Júlia: Szemünk fénye
• Schreiber László: Édes gondok
• Lajta Gábor: A Sárkány útja
TELEVÍZÓ
• Szekfü András: Mindenesti dialógus Beszélgetés Aczél Endrével, a TV Híradó főszerkesztőjével
KÖNYV
• Nemeskürty István: Magyarok egy filmkatalógusban
KRÓNIKA
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ruttkai Éva

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A múzsa csókja

Hungler Tímea

 

Albert Brooks új filmjében a szakterületekre specializálódott kilenc mitológiai istennő tevékenységét most egyetlen olümposzi szülött, Sharon Stone vállalja fel (végül is elemi tény, hogy ínséges időkben minden kreatív elme egy szexbomba csókjára vágyik). Elnézve rubensi gyarapodását, ki is teszi a kilencet. Elfojthatatlannak tetsző rosszmájúságom ellenére megjegyzendő, hogy Stone kisasszony fajsúlyosabban is nagyon szép, ráadásul alakítása rendkívül meggyőző, végigkomédiázza a művet, és még láthatóan élvezi is.

A vígjáték a humor fő forrását a posztmodern egyik alapelvéből, a metapozícióból meríti. A hollywoodi álomgyárnak csak a végtermékeit ismerő néző előtt lehull a lepel; részese lehet az ötlet(hiányok) gyötrelmes megszületésének. A film legjobb pillanatai a mozgóképes és a mitológiai allúziók: James Cameron a Titanic 2-n, Martin Scorsese a Dühöngő bika remake-jén töri a fejét, s ehhez attól a Sharontól várnak segítséget, akinek apja, Zeusz, alkoholista volt.

Amikor azonban a néző már beleélte magát az anakronisztikus, misztikus filmnyelvbe, egy hirtelen fordulatnak köszönhetően elszáll a vígjátéki varázs: Stone kisasszonyról kiderül, hogy pszichiátriai ápolt, személyiségzavarban szenved, betegségének csak újabb fázisa, amikor múzsának képzeli magát. És bár a mű végén az ápolók elől kereket oldó isteni nő barnára festve ismét felbukkan az egyik filmgyár vezetőjeként (valószínű, hogy e fordulatot is önironikus metanyelvként kell értelmeznünk: a hollywoodi álomgyárat – rémálom – diliflepnisek irányítják), a film realista fordulatával nem csupán a lendületét veszíti el, el is laposodik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3005