KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/december
• Gulyás Gyula: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Gulyás János: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Zinner Tibor: 1951-ben történt
• Nóvé Béla: Kilátással – és anélkül Újabb angol filmek
• Takács Ferenc: Rövidtávfutók Egy régi „új hullám” Angliából
FESZTIVÁL
• Szabó B. István: Új olvasmányosság Montreal
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Mária szerelmei
• Ardai Zoltán: Míg új a szerelem
• Nóvé Béla: Mary Poppins
• Schubert Gusztáv: Forró fagylalt
• Kovács András Bálint: Doktor Faustus
• Bikácsy Gergely: Londoni randevú
• Kabai József: Végtelen történet
• Baló Júlia: Szemünk fénye
• Schreiber László: Édes gondok
• Lajta Gábor: A Sárkány útja
TELEVÍZÓ
• Szekfü András: Mindenesti dialógus Beszélgetés Aczél Endrével, a TV Híradó főszerkesztőjével
KÖNYV
• Nemeskürty István: Magyarok egy filmkatalógusban
KRÓNIKA
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ruttkai Éva

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vatel

Ágfalvi Attila

 

Roland Joffé, a Gyilkos mezők francia származású angol rendezője pazarul és pazarló nagyvonalúsággal kiállított filmet forgatott arról a háromnapos látogatásról, amelyet XIV. Lajos 1671-ben tett Condé hercegnél. Címszereplője François Vatel, nevezett herceg ceremóniamestere, aki paraszti származása ellenére a pompa és fényűzés nagymestere volt, a rafinált, kifinomult barokk századnak is kirívóan ötletes látványtervezője, és – legalábbis a film szerint – rendíthetetlenül egyenes tartású, lelkiismeretes, ezért tragikus hőse.

A „kosztümös film” zsánere kétségkívül jelentős átalakuláson ment át Pastrone Cabiriája, de akárcsak Tulipános Fanfan óta is; ma már alapvető követelmény, hogy az apró részletek sora és a nagy egész egyszerre tudjon hiteles lenni, amihez éppúgy hozzátartozik a Napkirály székelésének kultúr(?)történeti szempontból mérhető pontossága, mint a barokk mulatságokhoz társuló barokkos fényképezés (bár Morricone kissé elveti a sulykot, mikor a cselekmény idején még meg sem született Händel Tűzijáték-zenéjét idézi az amúgy – vagy talán éppen ezért? – nagyszerű operaária-jelenetben). A film az említett valamennyi elvárásnak eleget tesz, mégha a kivitelezés eleganciája kissé ingadozó is. Szemfényvesztés, de cseppet sem vásári, amit látunk. Ennek érdeme a látványtervezőn kívül, elsősorban Depardieu egyre robosztusabbá váló alakjáé és személyiségéé, mely nyomatékot ad a kissé súlytalan erkölcsi tanulságnak. A film éppen addig különösen magávalragadó, amíg nem kell a morális tartalmakra összpontosítanunk: ez a monumentális mű paradox módon éppen a részletekben alkot emlékezeteset, a kifinomultan cinikus párbeszédekben, Tim Roth lárvatekintetében, a XIV. Lajost játszó Julian Sands felülemelkedett, vérlázító közönyében és Uma Thurman mosolygás közben finoman rezgő orrcimpáiban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/01 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3185