KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/december
• Gulyás Gyula: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Gulyás János: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Zinner Tibor: 1951-ben történt
• Nóvé Béla: Kilátással – és anélkül Újabb angol filmek
• Takács Ferenc: Rövidtávfutók Egy régi „új hullám” Angliából
FESZTIVÁL
• Szabó B. István: Új olvasmányosság Montreal
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Mária szerelmei
• Ardai Zoltán: Míg új a szerelem
• Nóvé Béla: Mary Poppins
• Schubert Gusztáv: Forró fagylalt
• Kovács András Bálint: Doktor Faustus
• Bikácsy Gergely: Londoni randevú
• Kabai József: Végtelen történet
• Baló Júlia: Szemünk fénye
• Schreiber László: Édes gondok
• Lajta Gábor: A Sárkány útja
TELEVÍZÓ
• Szekfü András: Mindenesti dialógus Beszélgetés Aczél Endrével, a TV Híradó főszerkesztőjével
KÖNYV
• Nemeskürty István: Magyarok egy filmkatalógusban
KRÓNIKA
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ruttkai Éva

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A gránátalma színe

Lajta Gábor

 

Nagyszerűen indul Szergej Paradzsanov filmje – szikár, összefogott és sokat sejtető képekkel: három gránátalmának fehér vásznon vérvörösen elfolyik a leve; két ívelt csont között hal vergődik a szárazon; dús szőlő-gerezdre szőrös férfiláb rátapos... A címfeliratokból kiderül, hogy Szájat Novának, a XVIII. századi örmény költőnek (a rendező maga is örmény származású) szokatlan élettörténete következik. Nyolc fejezetben meséli, pontosabban szimbolizálja a költő sorsát a film, megszokott érzékelésünket zsibbasztó képsorokkal és hanghatásokkal.

A gránátalma színe minden szempontból különleges alkotás. Története nincs, erre legfeljebb a fejezetcímek utalnak. Élőképszerű beállításokat, hosszan kitartott gesztusokat, szimbólumokat látunk a vásznon. Nagyon kevés beszédet hallunk, viszont a zene és a zörejek hangsúlyosak. Egy-egy beállítást roppant műgonddal készíthetett el Paradzsanov, a teret nem hagyományosan „plánozva”, nem is időben folyamatosan veszi föl (mint Jancsó a hosszú snittekben), hanem bizonyos újabb képzőművészeti irányzatok fülkéihez, „boxai-hoz” hasonlóan széttagolt, önmagukba zárt kis világokat teremt. Ezt a zártságot a rendező következetesen mozdulatlan kameraállásokkal is hangsúlyozza (szemben nemzetközi sikerű filmjével, az Elfelejtett ősök árnyaival, ahol szinte megállás nélkül mozgott-rohant a felvevő). Számomra viszont, mivel a vágás ritmusát, vagy a képeken belüli ritmust elengedhetetlennek tartom, A gránátalma színe nem jól komponált mű. A nyitóképek ütései után ritmusa megfárad, sokszor mechanikusan adagolt diaképek sorozatává válik. Egyébként viszont hibájában is annyira következetes alkotás, hogy az csak jelentős művész sajátja lehet.

Nehéz film Szájat Nova „története”, de nem érthetetlen. Az archaikus zene, az örmény ének és a vallási jelképek ugyan távoliak tőlünk, de a film nagy része: a testiség képei, a szenvedés és elnyomatás képei mindenki számára érthetőek. De még egy áldozati szertartást is világosan, mondanivalóra csupaszítva fogalmaz meg az alkotó: a bárányok vére elfolyik, a tűznél asszonyok viháncolnak, majd sorban kiterítve a bárányok fejei hevernek. Ennyi egy rövid fejezet, minden vallásos sallang nélkül. Paradzsanov szinte ingerlően steril és mégis szenvedélyes világa láttán Pilinszky versei jutottak eszembe, amelyekben a legnaturálisabb képek is valami mást jelentenek – riadalmat, jajongást... De hogy végképp ne csak artisztikumot, költőiséget és festőiséget keressünk a filmben, Paradzsanov a versidézetekkel is nyilvánvalóvá teszi mondandóját: „Megperzselten, kiégetten / bolyongok csak hajléktalan” – halljuk már a film elején többször is. Vagy később: „Jobb volt tegnap, mint manapság / a napoktól elfáradtunk / Nem maradtunk, akik voltunk / a daloktól elfáradtunk”. És nézzünk meg egy jelenetet a film végéről: az idős költő egy fal előtt áll, amelybe korsókat malteroz be egy legény. „Énekelj!” – mondja a fiú. A költő széttárja karjait, amaz egy korsót tart felé. És hangzik az újabb utasítás: „Halj meg!”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/01 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6706