KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mások vagyunk

Vajda Judit

Alle Anderen – német, 2009. Rendezte és írta: Maren Ade. Kép: Bernhard Keller. Szereplők: Birgit Minichmayr (Gitti), Lars Eidinger (Chris), Hans-Jochen Wagner (Hans), Nicole Marischka (Sana). Gyártó: Komplizen Film. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 119 perc.

 

A német Maren Ade második nagyjátékfilmje úgy mesél egy kapcsolat megromlásáról, hogy a cselekmény közben szinte fel sem tűnik a változás. A Szardínián nyaraló fiatal pár tagjai, Chris és Gitti közt fennálló kezdeti harmónia hétköznapi történéseken keresztül jelenik meg (nincsenek informatív jelenetek, melyek dramaturgiai szándékuk szerint árulkodnak, mesélnek a hősökről, csak banális szituációk). Amikor azonban betör közéjük a külvilág, valami elromlik – nem véletlenül (bár valószínűleg tudat alatt) akartak korábban elzárkózni a külvilágtól, elmenekülni a szomszéd és elbújni a barát elől. Viszonyuk nem teátrális, nagy drámák során megy tönkre, hanem apró rezdülésekből bontakozik ki a diszfunkció, már-már mikroszkopikus zavarok jelzik, hogy valami nem stimmel – mi közben szinte semmi sem történik. Ezeken az apró lépéseken (a lány kiröhögi a fiút, nem akar vele a strandra menni, a férfi pedig maga mögött hagyja szerelmét a hegyi túrán) keresztül azonban az utolsó jelenetre a felek eljutnak odáig, hogy már kommunikálni sem tudnak egymással. Hogy észrevegyük egyáltalán az árnyalatnyi különbségeket, vagy nagyon kell figyelni, vagy össze kell vetni gondolatban egy-egy képsort a film elejéről, illetve végéről. Mindent elmond például a két nagyon jól elhelyezett szexjelenet: az első szeretkezés bensőségessége és a későbbi vad döfködés közti különbség remekül érzékelteti, mennyire eltávolodott egymástól a két ember. A Mások vagyunk kérlelhetetlen visszafogottsága sokaknál valószínűleg el sem éri majd az ingerküszöböt, másokat viszont talán az, hogy az apró rezdülésekre kell figyelni benne, türelemre tanít – akár saját kapcsolataiban is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10079