KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hírek szerelmesei

Barna György

Az eredeti cím a televíziós adásrendezők által használt sztenderd jelzés: a hírbeolvasó már az egész képernyőt telepakolta fogaival (halálhírrel nem fejezünk be hírműsort), előkép lekapcsol, végefőcím beúszik. Az amerikai televíziózás története a képernyősztárok születésének, kihalásának, esetleges bukásának fejezeteiből áll. A hírt, a sztorit az azt hitelesítő arc adja el. „Te magad vagy a sztori” – árulja el a sokmindent megélt szerkesztőprofi, Warren Justice (Robert Redford) az új arcnak, a Miami Tv Station riporteri állását némi, valamint csupán konzumnői tapasztalattal megpályázó Sally Atwaternek (Michelle Pfeiffer). A mindenben egymásratalálás rágógumija még a szokottnál is gyorsabban ízét veszti. „Jól áll neki még a ránc is Robert” és „Nemhátrál Sally” boldog ölelkezésének képei a sztorigyártó és a sztori viszonyának erotikus eredetét már a film első harmadában leleplezik (alapötlet). A maradék egy óra a Redford- és/vagy Pfeiffer-rajongóké. Búcsúk és találkozások, kemény riporteri helyzetek, mester és tanítványa közhelye, valamint a közös munkában magára, ugyanakkor újra egymásra találó két ember szerelmi története. A hír valóságtartalmát illetően csak enyhe elbíbelődésig jutó film kínos igyekezettel – merthogy mindjárt lejár az idő és még nem csináltunk semmit, gyerekek – rántja elő az álomgyári bűvészkalap agyongyötört fogását az óriáscsillaggá válás előtti utolsó nagy próbatételt. Sally munka közben bennragad egy lázadás sújtotta börtönben és szociális érzékenységű élőben tudósít a helyszínről. Kimondja a kimondhatatlant: rossz egy ilyen börtönben... Sikerorgia. Warren a kapuban várja, nagy ölelés, mennek. Mendegélnek, mígnem a férfi drámai halálára nem találnak. Banális ötlettől vezérelt banális golyó mázol mártírepizódot a film végére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=345