KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ítélet: halál

Greskovits Béla

 

Íme, újra egy partizánfilm, frissiben a futószalagról. A lengyel ellenállásról szól, de „lengyeles zamatát” legfeljebb az adja, hogy időnként még a német tisztikar is zsörtölődő „tiszteletkörökre” kényszerül benne a közmondásos lengyel szabadságvágy előtt. Egyébként elejétől a végéig szabványszerű alkotás, lehetne akár jugoszláv is, ha hősei kólót járnának harc után. Talán csak egy kicsit „spórolósabb” az átlagnál. Mert, akárhogy is számolgatjuk, mindössze 15–20 statiszta veri benne a díszlépést – jóllehet több műszakban – a megszállt város utcáin, és bizony magának Heinrich Himmlernek a fogadására annyi egyenruhást sem tud felvonultatni a rendező, mint amennyi egy kisvárosi tűzoltó-szemlére összesereglik. Ráadásul untig ismert díszletek között lézengenek a szereplők, egyetlen eredeti elemmel sem gazdagodik korképünk.

Monthatnánk persze: hagyjuk a külsőségeket, hátha szándékoltan jelzésszerű a korrajz. Csakhogy nem kevésbé érdektelen a film pszichológiai síkja (hogy ne mondjuk: lapálya) sem. A fiatal hős, a partizánok ítéletvégrehajtó osztagának tagja rádöbben: embert ölni viszolyogtató, még ha áruló, kollaboráns is halálraítélt. Csakhogy – tanít a rendező – saját életével jászik, aki sorsdöntő pillanatokban érzeleg, az ellenállás nem gyerekjáték.

Nem bizony, de a filmrendezést sem ártana komolyabban venni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Orzechowski produkciójához hasonló művek serege tanácsolja el az érdeklődőket még a témától is, míg a lengyel ellenállás tényeiről, valódi drámáiról utoljára Wajdától láttunk igaz filmeket. Ilyen helyzetben a kritika sem gyerekjáték, szigorú ítéletre kényszerül. E lengyel filmre vonatkoztatva, az ítélet: silány.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/10 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6956