KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Isten után az első

Karcsai Kulcsár István

Louis Daquin 1960-ban könyvet írt Le cinema notre métier címmel, amit úgy lehetne lefordítani: „Mesterségünk a mozi”. Hosszú pályafutása során jól meg is tanulta a nem éppen könnyű filmrendezői pálya minden csínját-bínját, így a hatáskeltés biztonságát is, amire ez a filmje is példa. Érdekes meseszövéssel, hatásos filmi eszközökkel mondja el a zord, de lényegében gyermeteg lelkű, az üldözöttek megmentésének pillanatában pedig önfeláldozóan nemeslelkű hajóskapitány történetét. A nagy többlet, ami három évtizeddel elkészülte után is élteti a filmet, a minden kockából sugárzó humánus mondanivaló. A kapitány kiállása az üldözöttek mellett, nagylelkű gesztusa megmentésük érdekében egyszer csak megemeli az egész filmet. Pierre Brasseur pedig egyik legemlékezetesebb filmszínészi alakítását nyújtja a részeges, számító, de az adott pillanatban az egyértelmű állásfoglalás szükségességére ráébredő kapitány szerepében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/07 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8232