KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A sziklák szeme

Wostry Ferenc

 

Lehet Wes Cravent utálni – mostanában horroristáknál szokás is – mégis, mondjatok még egy embert, aki évtizedente egyszer megújítja választott műfaját. Hetvenkettőben a szívemnek rendkívül kedves borzasztó-filmmel, a Last House On The Lefttel dobbantott, csak hogy öt évvel később sikerét megfejelje a Hills Have Eyes-zal. E két munkájának célpontja a középosztály: a Last House-ban egy drogos banda végez wasp lánykákkal, akiknek szülei véres bosszút állnak rajtuk, levetkezve ezzel burzsoá álcájukat, a Hills-ben pedig a nukleáris kísérletek által retardáltra mutált dolgozó osztály támadja le a kempingező (aránylag) jólszituáltakat.

Utóbbinak készítette most el a remake-jét Alexandre Aja.

A fiatalember előző munkája a remek Magasfeszültség volt, ez a semmiféle újdonságot nem tartalmazó, ugyanakkor bámulatosan hatásos slasher-film. Első amerikai melójának eredetiség-kvóciense szintén a nulla felé tendál, csak sajnos erről még annyi sem mondható el, hogy a moziszékbe szögezné a nézőt. A genetikai mutánsok kalandjainak emlékezetesebb fordulatai már Craven klasszikusában is pontosan így voltak megtalálhatóak, amit pedig a XXI. század valódi újításra alkalmatlan, erőlködve nyöszörgő forgatókönyvírói ráépítettek, az vagy felesleges, vagy teljesen ciki. Vagy ami a legrosszabb – és az ilyesmi a logikával amúgy is hadilábon álló horrorfilmek alól kirúgja a hadilábát: totál hülyeség.

Mert most őszintén: ha egy csapat szörnyszülött élve elégeti az apósodat, agyonlövi az anyósodat, szétloccsantja a feleséged fejét és elrabolja az alig pár hónapos gyerekedet, mivel mész utánuk, töltött pisztollyal vagy baseball-ütővel? A Hills Have Eyes 2006-os változatának figurái még véletlenül sem az alapvető logika alapján döntenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8614