KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Az áruló

Varró Attila

Le Doulos – francia, 1962. Rendezte: Jean-Pierre Melville. Szereplők: Jean-Paul Belmondo, Serge Reggiani. Forgalmazó: B-Roll. 104 perc.

 

Noha a bűnügyi filmek legendás francia auteur-je, Jean-Pierre Melville elsősorban késői Delon-trilógiájának (Szamuráj; A vörös kör; Egy zsaru) köszönheti népszerűségét, a hatvanas évek elején a műfaj másik emblematikus színészalakjának is szentelt egy (kevésbé ismert) mesterhármast – igaz, eltérő műfajokban és többnyire irodalmi alapanyagok felhasználásával. Míg a Leon Morin bressoni példabeszéd egy világháborús melodrámába zárva, a L’ainé des Ferchaux Simenon-átirata pedig egyfajta rendhagyó „menekülő szerelmesek” road movie férfibarátságra áthangszerelve, a kettő közt készült Az áruló (korábban A spicli címen vetítették) már a hamisítatlan melville-i gengszterdrámák sűrű, sötét szövetébe bújtatja a címszereplőt (és egyben leplezett főhőst) alakító Jean-Paul Belmondót.

A későbbi Melville-epigonok által is nagyra becsült Pierre Lesou regényéből filmre írt serie noir a hagyományos gengszterlojalitás témáját járja körül fordulatokban, vörös heringekben és flashbackekben bővelkedő meséjében, amelynek két szálán egy frissen szabadult betörő kudarcba fulladt akcióját, illetve rendőrségi besúgóként tevékenykedő cimborája fondorlatos játszmáját követhetjük nyomon, egyazon hűvös távolságból. Melville nem csupán a tárgyi környezet és a stilizált nyelvezet tekintetében teremti meg a kortárs francia valóság és az évtizedekkel korábbi amerikai bűnfilm-világ páratlan ötvözetét (puhakalapos párizsi hősei országúti cirkálókkal vagy New York-i metrókapukon át keresik fel a legközelebbi Cotton Clubot): maga a történet is egyfajta egzisztencialista kisszótárral fordított gengszter-noirt idéz. Az áruló szerzője jelzésszerűre csupaszítja a hagyományos alvilági helyszíneket (hosszú beállításaiban monoton intenzitással bejárva tereit, lásd az egyik rendőrségi kihallgatás tízperces körsvenk-kompozícióját), lelketlen kirakatbabákká üresíti a szívtelen femme fatale-okat és a noir forró fatalizmusát a totális kiszolgáltatottság és magány nullpontjáig hűti. Melville jellegzetes világa Az árulóban ragyog fel először teljes, sötét pompájában – sőt az életműben egyedül az eseményeit uraló hazugság és árulás átlépi a történet kereteit, hogy a tragikus végkifejletben magát a nézőt is kijátssza, és kifacsart szívvel a szemétre dobja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9810