KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Kopp-kopp

Pápai Zsolt

Knock, Knock – amerikai–chilei, 2015. Rendezte: Eli Roth. Szereplők: Keanu Reeves, Lorenza Izzo, Ana De Armas. Forgalmazó: ADS Service. 94 perc.

 

A szexuális vonzerejével előbb bűbájoló, majd az elutasítását követően terrorba kezdő, és áldozata kéjvágyát iszonyatba fordító nőstényördög a kortárs filmes szcéna gyakori vendége, az erotikus thrillerként nevesült bűnfilm-típus visszatérő alakja, akinek szereplésével hol jobban (Játszd le nekem a Mistyt!, Végzetes vonzerő), hol kevésbé jól sikerült filmek (Fullasztó ölelés, Gonosz, Zaklatás) sora készült. A színészként (Becstelen brigantyk, Piranha 3D) és rendezőként (Kabinláz, Motel) is dolgozó Eli Roth új munkája utóbbiak sorát gyarapítja.

A Kopp-kopp egy négy évtizedes B-mozi remake-je: az 1977-es – talán Haneke Funny Gamesére is hatást gyakorló – Halálos játékot a kevéssé ismert Peter S. Traynor rendezte, és impozáns szereplőgárdával bírt, a főhőst Cassavetes fétisszínésze, Seymour Cassel formálta meg. Ezzel együtt a film igazi barkácsmozi volt, némi „home made”-stich-hel, a hetvenes években tucatszámra születtek ilyesmi thrillerek, mint például a Wes Craven indulását jelentő Az utolsó ház balra (amely amúgy a Halálos játék közvetlen előzménye lehetett).

A Kopp-kopp nem indul rosszul, impresszív a kertvárosi jóléti unalom felskiccelése, továbbá Keanu Reeves remekül alapozza meg Evan, a bumfordi ideálapuka karakterét a nyitányban. A családja távozása után otthon egyedül maradt Evant megkísértő cicababák mutatkozása is bír némi izgalmassággal, annak ellenére, hogy itt már elrongyolt klisékkel dolgozik a rendező. A problémák a film második felében sokasodnak el, és egyrészt a feszültségkeltő effektusok setesuta használatából fakadnak (Roth-nak még olyan, más filmekben kiválóan működő ötleteket sem sikerült hatásosan rekonstruálnia, mint a lekötözött és fejhallgatóval ellátott alanynak a hangerő emelésével történő kínzása, ami pedig Joseph H. Lewis Big Combójában ragyogóan működött), továbbá a figurák gyenge pozicionálásából következnek. A fő gond az ezzel a filmmel, hogy a protagonista és az antagonisták egyaránt a thrillerműfajban honostól eltérő módon ábrázolódnak. A cselekmény előrehaladtával a protagonista nem megacélosodik, hanem egyre szárnyaszegettebbé válik, míg az antagonisták nem félelmetesek és tekintélyt parancsolóak, ellenkezőleg: infantilisek, irritálóak lesznek. Kivált az utóbbi súlyos hiba, a gonosznak ugyanis nem csupán a rémisztgetés a funkciója a thrillerműfajban, hanem az is, hogy a protagonistát felemelje, megnemesítse: a thrillerben az antagonistát nem szimplán romlottnak és öncélúan fertelmesnek, hanem delejezően – ha tetszik: vonzóan – rossznak kell megmutatni, akinek az ártalmatlanítása a győztes fél – tehát a protagonista – értékét is növeli. A Kopp-kopp alkotói ezt mintha nem tudnák, és félrekalibrálják a szereplők közötti veszedelmes viszonyokat. Így filmjük nem izgalmas, hanem riasztó, nem borzongató, hanem kínos.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/03 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12617