KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gyilkos a házban

Vidovszky György

 

„Egy fiú a házból, a Fehér Házból, úgy örült, hogy velem lehet…”ám az idill tragédiába torkollik: a szerencsés lányt másnap arccal a padlócsempének tapadva, merev tekintettel találják meg (á la Psycho) az egyik protokoll-mosdóban. A Ház biztonsági szakemberei gyanút keltő körültekintéssel takarítanak el minden vérér egyéb nyomot a helyszínre érkező kirendelt nyomozó, Harlan (Wesley Snipes) elől. A Fehér Ház fekete ügyletei között a színes bőrű rendőr rózsaszín álmokat szövöget: a könyörtelen Igazság nevében arra készül, hogy szembeszálljon az Egyesült Államok legjobban védett személyiségeivel, az elnökkel és fiával, azok tanácsadóival és őreivel. Harlan nyomozását néhol megoldhatatlan akadályokkal nehezíti a titkosrendőrség, de a dramaturgia áldott múzsája mindannyiszor homlokon csókolja, és a legjelentéktelenebb részletekből olyan összefüggéseket fedeztet fel vele, amelyek kikezdik a hétköznapi halandó számára kikezdhetetlennek tűnő politikai gépezet működését. (A filmet nézve pedig elgondolkozhatunk azon, hogy ha annyi banális hibát követ el az amerikai titkosszolgálat, mint ahogy ez a vászonról elénk tárul, akkor az is biztos csak filmtrükk, hogy az Egyesült Államok még egyáltalán létezik.)

Wesley Snipes néhol üdítően szellemes játékával a fejtörés két formájába kaphatunk bepillantást: a gondolkozó és a másnak öklével gondot hozó embertípus egyesül benne, hétköznapi problémácskákkal és országot érintő feladatokkal. A zárójelenet minden bajt elsöprő megoldásában már csak egy nyugtalanító elem marad: a megmentett amerikai elnök könnybe lábadt szemmel azt kérdi a nép egyszerű rendőrétől, hogy mivel hálálhatná meg halált és testőröket megvető bátorságát.

Wesley Snipesszal együtt mi is azon bosszankodhatunk a stáblista alatt, hogy miért nincs az elnöknek eladó királylánya, meg fél országa, mert ha lett volna, megérdemelte volna ez a szimpatikus hős.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1502